-

FIGYELEM! Ezek a jelei annak, hogy téged is megfertőzött az indiai mutáns



Az elmúlt hetekben egyre aggasztóbb hírek érkeztek Indiából. Az egymilliárd lakosú ázsiai országban nemcsak rendkívül magas a naponta diagnosztizált fertőzöttek és a halálos áldozatok száma, de az egészségügyi ellátórendszer is a teljes összeomlás szélén áll. Természetesen, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az új vírusvariáns a felelős a rekordszámú fertőzöttért és halálesetért, valószínű, hogy a variáns megjelenése és elterjedése mellett más tényezők is szerepet játszanak az indiai helyzet folyamatos romlásáért, de abban minden szakértő egyetért, hogy ez a vírusvariáns fertőzőképesebb és veszélyesebb elődjénél, a WHO a helyzetet egyenesen aggasztónak találja.

Mit tudunk az indiai szupermutánsról?

A vírus indiai variánsát 2020 októberében azonosították, majd 2021 márciusában jelölték meg kiemelt kockázatúnak. Azóta folyamatosan növekedett az elemzett mintákban a variáns aránya. India mellett a világ több országában is megjelent ez a variáns, többek között Ausztráliában, Svájcban, Belgiumban, Csehországban és Németországban is.

Az indiai variáns a B.1.617 kódot kapta. Jelen tudásunk szerint két olyan mutációja is van, mely nagy mértékben gyengítheti a vírus elleni küzdelmet. Mindkét mutáció annál a fehérjénél található, melynek segítségével a vírus bekerül az emberi sejtekbe, nagyon leegyszerűsítve, amellyel a sejtekben található receptorokhoz hozzákapcsolódik. A változásoknak köszönhetően a vírus könnyebben megtámadhatja a sejteket és gyorsabban el is szaporodhat.

Az E484Q segítségével a vírus könnyebben képes „kikerülni” a szervezet immunrendszerét, vagyis nagyobb az esélye arra, hogy elszaporodjon és súlyosabb tüneteket okozzon.

Az L452R pedig a vírus fertőzőképességére van hatással. Korábbi, hasonló mutációval rendelkező vírusvariánsok fertőzőképessége akár 20 százalékkal is nagyobb lehet, mint ezekkel a mutációkkal nem rendelkező variánsoké.

Az indai mutáns 4 új tünete

Kutatók szerint az új variáns új tünetekkel jelentkezett. A korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:


- kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti

- emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés

- hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés

- feketegomba-fertőzés


Véd-e a maszk vagy az oltás az új indiai variáns ellen?

A szakemberek szerint nemcsak az egyéni védekezésnek (rendszeres, alapos kézmosás, távolságtartás, védőoltások beadatása, maszkviselés) van kiemelt szerepe, hanem annak is, mennyire hatékonyan tudjuk nemzetközi szinten felvenni a harcot a kórokozóval szemben. Rendkívül fontos például a fertőzések számának minimalizálása, a vírus továbbterjedésének lassítása vagy megállítása (pl. az utazási korlátozásokkal). Sajnos, már most a világ legalább 21 országában jelen van az új variáns, hazánkba azonban még nem érkezett meg.

Az E484Q arra is hatással lehet, mekkora mértékben nyújt védelmet a korábban megszerzett immunitás (legyen szó akár természetes, korábbi megfertőződésből eredő immunitásról, vagy a vakcina segítségével megszerzettről). Jelenleg is folynak vizsgálatok a már kifejlesztett vakcinák hatékonyságáról az új variánssal szemben. Valószínűleg a vakcinák adnak némi védelmet, és megvédenek a legsúlyosabb tünetektől – legalábbis a napokban sorra kezdik ezt nyilatkozni a vakcinagyártók – de ez a védelem jóval alacsonyabb lehet, mint más variánsokkal szemben.

Fontos megismerni és elemezni az új variáns fertőzőképességét, virulenciáját, illetve azokat a mechanizmusokat, melyek ezeket befolyásolják. Kiemelten fontos a kontaktuskutatás, a minták genetikai elemzése, és annak minimalizálása, hogy a vírus továbbterjedhesssen. Könnyen előfordulhat, hogy felül kell vizsgálni a már érvényben lévő COVID-19-megelőzési és -kezelési protokollokat, és a már elfogadott vakcinákat, oltási terveket is át kell alakítani annak megfelelően, hogy az új variáns(ok) ellen is megfelelő védelmet nyújthassanak.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate