-

Fontos bejelentést tett Gulyás Gergely – Ilyen változások lépnek életbe hamarosan!



Vége a nyári szünetnek a politikában is, visszatér a kormányinfó. Augusztus 21. után először tartanak részletes tájékoztatót, a megszokottól eltérő időpontban, most szerdán ismerteti a kormánydöntéseket Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.

Kedden a Kormányzati Tájékoztatási Központ bejelentette, hogy a kormány kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél. Emellett a napokban bejelentették a hitelmoratórium meghosszabbítását és azt is, hogy június végéig meghosszabbítják a Diákhitel Plusz lehetőségét.


A legfontosabbak:


- Január 1-ig szeretné a kormány meghosszabbíttatni a veszélyhelyzetet

- mindenki oltassa be magát

- Különbség van oltottak és oltatlanok között, szóba került, hogy a munkáltatók kötelezhessék dolgozóikat az oltásra.

- Uniós előfinanszírozásra és régi hitelek kiváltásra kell a tegnap kibocsátott rekordmennyiségű álamkötvényből beérkező pénz

- Jelenleg általánosságban tilos hatodik osztály alatt online oktatásra átállni, de van jogi lehetőség egy-egy iskolánál változtatni ezen, ha szükséges.


A Kormányinfón elhangzott:


Gulyás Gergely elmondta, azért egy nappal korábban volt a kormányülés, mert a miniszterelnök Szlovéniában van, este pedig a kormánypártok frakcióülése kezdődik.

A tegnapi kormányülésen a járványügyi helyzetet értékelték. A negyedik és az ezt követő hullámok el fognak térni az előző három hullámtól, mert az oltás védettséget ad, aki be van oltva, annak a védettsége sokszorosára nő. A harmadik oltást a 60 év felettieknek kifejezetten ajánlják, 4 hónap után ajánlott, 6 hónap után kifejezetten ajánlott. A kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni.

Négyszázezer idős van, aki nem oltatta be magát, pedig minden rendelkezésre álló adat azt mutatja, hogy az élet elvesztésének kockázata sokkal magasabb az oltatlanoknál. aki nem oltatja be magát, veszélyt vállal.

Gulyás Gergely ezután ismertette a friss járványügyi adatokat. hozzátéve, hogy a listán vannak olyanok is, akik nem a koronavírus miatt haltak meg, de a halál pillanatában fertőzöttek voltak.


Forrás

Megtörte a csendet a börtönre ítélt Lajcsi – a temetőben várta az ítéletet



Megszólalt a Blikknek Galambos Lajos, miután ma ítélet született a hosszú évek óta húzódó áramlopási ügyében. Lajcsi a nem volt ott a bíróságon, de most a Blikknek elmondta, hol várta az életéről döntő ítéletet. Szerinte ma nem derült ki az igazság!

A bíróság bűnösnek mondta ki Galambos Lajost három rendbeli lopásban, és felbujtóként, lopásért 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott. Feleségét, Boglárkát a kétrendbeli, társtettesként elkövetett lopás vádja alól felmentette a bíróság.

Elértük Galambos Lajost, aki így nyilatkozott:

– A feleségem vétlenségét kimondta az első fokú bíróság, engem pedig elkaszált, és ez elfogadhatatlan. Véleményem szerint a bíró hibás döntést hozott, de a történelemben előfordult már ilyen, nem ez az első eset, akár emberölés ügyében is. Az indoklás általam ismert része megerősít abban a hitemben, hogy nagyon sok hiba van az ítéletben, így állapították meg a bűnösségemet.

A bíró ugyan visszafogta az ügyészség fantáziálását, ugyanakkor apró részleteket felnagyítva, és feltételezéseket tényként elfogadva döntött. Az szerettem volna, hogy ma lezáruljon az ügy, a lelki békém, a családom és az egészségem érdekében, sajnos ez nem történt meg, tovább tart a hat éve folyó mizéria, de természetesen a végsőkig harcolok, hogy kiderüljön az igazság, ami ma nem derült ki. Jó hír, hogy a feleségem esetében ez megtörtént, de ez sem szépíti a jogtalan előzetes letartóztatását, amivel kapcsolatban igen komoly kárigénye lehet.

Elmondta, hogy a nyugalma és az ügy gyors lezárásának érdekében megtérítette a kárként megállapított összeget. Nem értett vele egyet, mégis megtette.

A bíró így korlátlanul enyhíthette volna a büntetést, mégis elkaszált. – folytatta Galambos Lajos és végül elmondta, hol volt az ítélethirdetés idején, egy fotót is mutatott:

– Számomra életemben a legfontosabb a nagymamám volt, aki mindig bízott bennem, és akinek a félretett pénzéből adtam ki az első kazettáimat, az ő sírjánál voltam kint Soroksáron, ott értesültem a tárgyalóteremben történtekről.


Forrás

Így teszteld, hogy jó-e a szemed – Megtalálod az esernyőt a képen?



Persze a szem romlását, illetve legtöbb betegségét nem lehet önmagában tréningeléssel gyógyítani, az azonban tény, hogy egy egészséges szem esetében a látás igenis fejleszthető. Kíváncsi vagy, hogy a tied mennyire jó? Teszteld magad három képünk segítségével.


Előfordul, hogy megtréfál bennünket


A látás trükkös dolog, szemünk gyakran megtréfál bennünket. Előfordul, hogy sehogyan sem veszünk észre olyasmit, ami szinte kiszúrja a szemünket, de az sem ritka, hogy egy adott képben két különböző ember teljesen mást lát meg.

A kisbabák korai fejlesztéséhez fontos, hogy minél több színes, látványos tárggyal, játékkal vegyük őket körbe, ezzel is formálva a látásukat. Ez a technika nem csak csecsemőkorban vezet eredményekre, felnőttkorban is érdemes alkalmazni, hogy stimuláljuk, ezzel pedig tréningeljük látószervünket.


Az erdőben a kirándulók között lapul valahol egy esernyő. Szerinted hol van?

MOST KAPTUK A HÍRT! Gyászba borult a Buckingham-palota



Újabb súlyos veszteség érte II. Erzsébet angol királynőt. Ez az év mérhetetlen fájdalmat és megszámlálhatatlan veszteséget hozott a számára.

A királynő elvesztette egyik legközelebbi barátját, Sir Timothy Colmant, aki múlt héten, 91 éves korában hunyt el.

Sir Timothy a királynő első unokatestvérének, Lady Mary Colmannek a férjeként rendszeresen látogatta az uralkodót a norfolki Sandringhamben lévő otthonában.

A 91 éves férfi a Norwich melletti Bixley Manorban lévő otthonában hunyt el a családja körében.

A Daily Star beszámolója szerint Sir Timothy halála, kilenc hónappal felesége január 2-ai elvesztése után történt meg. Lady Mary egyébként 19 évesen ment férjhez Sir Timothy Colmanhoz, aki a híres mustárcsalád, a Colman’s tagja volt, a vendéglistán a királynő, Margit hercegnő és az anyakirálynő is szerepelt.

A párnak öt gyermeke született: James, Matthew, Sabrina, Emma és Sarah és tíz unokájuk, 16 dédunokájuk van.

Sir Timothy 1978 és 2004 között Norfolk lordhadnagyaként szolgált.

Lelkes vitorlázó volt, ő állította fel a világ leggyorsabb jachtjának világrekordját, először 1972-ben, majd végül 1980-ban. Hat év telt el, mire el tudták tőle venni a címet.

– Én annyira sajnálom a királynőt. Micsoda év volt ez a számára. Már most is nehezemre esik tudni, hogy annyi haláleset van, és nem lehet meglátogatni. Remélem, jól van. Részvétem a királynőnek – írta az egyik hozzászóló.

Egy másik azt írta: – Annyira szomorú, egyik tragédia a másik után következik be, amivel meg kell küzdenie. Részvétem a királynőnek. – olvasható a borsonline.hu-n. 

Időjárás: Már nem sok van vissza, itt a lehűlés. Pontosan eddig tart a vénasszonyok nyara



Pár nap és vége a nyári időnek!

Szerdán még többnyire napos idő várható. A gomolyfelhők mellett azonban nyugat felől sok fátyolfelhő érkezhet. Északon néhol átmeneti zápor is lehet. Az ország túlnyomó részén nem lesz jelentős a légmozgás, csak északnyugaton élénkülhet meg a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 25 és 32 fok között alakul – időkép.

Csütörtökön egy hidegfront közelíti meg hazánkat. Délután még nyárias meleg lesz, de már nagyobb területen alakulhatnak ki záporok, a Dunántúlon többfelé zivatarok is. Élénk, zivatarok környezetében erős, viharos lehet a szél. A maximumok 24-31 fok között alakulnak.

Pénteken átvonul hazánkon a hidegfront, ami már többfelé hozhat jelentősebb esőt és zivatarokat. A szél is feltámad, délen és zivatarok környezetében viharossá fokozódhat. 20 és 28 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk. Nyugaton lesz hűvösebb az idő.

Szombaton keleten és az Alpokalján még lehet kevés zápor, de a legtöbb helyen újra napos idő ígérkezik. Élénk északnyugati szél, 22-27 fok várható.


Forrás

Most jött: a kormány kezdeményezi a veszélyhelyzet meghosszabbítását, méghozzá eddig:



A kormány kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél – tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-t.

„A járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében a kormány a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását kezdeményezi az országgyűlésnél 2022. január 1-jéig” – erről a kormány keddi ülésén született döntés – tartalmazza a közlemény.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat hamarosan az országgyűlés elé kerül, így azt az elsők között veheti napirendjére a parlament az őszi ülésszakon – tették hozzá.

Mint írták, a törvény hatályának meghosszabbítása azért szükséges, mert a világjárvány továbbra is tart, a delta vírusmutáns terjedése miatt pedig egész Európában és Magyarországon is nő a fertőzöttek száma.

Mindez továbbra is szükségessé teszi a járvány elleni védekezést és a gyors cselekvőképesség fenntartását. Annál is inkább, mert az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a járvány elleni védekezést – hangsúlyozták.

A KTK emlékeztetett: az országgyűlés legutóbb májusban hosszabbította meg a törvény hatályát, ezzel a veszélyhelyzeti rendeletek hatálya az őszi parlamenti ülésszak első napját követő 15. napig tolódott ki.

„A parlament elé kerülő törvénymódosítás értelmében január 1-jéig ismét meghosszabbodik a koronavírus elleni törvény hatálya. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését” – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.


Forrás

EZ FANTASZTIKUS! ITT VAN ORBÁN VIKTOR NAGY BEJELENTÉSE! SOKKAL több pénzt kapnak novemberben a nyugdíjasok az eddig várthoz képest! EKKORA ÖSSZEGRE SZÁMÍTS



A vártnál is több pénzt kapnak majd a nyugdíjasok novemberben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss inflációs adataiból ugyanis látszik, hogy az idei első nyolc hónapban az infláció mértéke 4,3 százalék volt. Korábban 4,2-del számoltak a szakértők – hívja fel a figyelmet a Világgazdaság.


Ez a friss adat pedig 0,7 százalékkal több, mint az éves nyugdíjemelés mértéke volt, a törvény szerint így jár az inflációkövető nyugdíjkorrekció. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok egy összegben – mivel nem éri el a különbség az egy százalékot – kapják meg a korrekciót, mégpedig éves szintre számolva – a 13. havi nyugdíj visszaépítése februári negyedhavi részletét is figyelembe véve – tehát 12,25-ször 0,7 százalékkal, vagyis 8,575 százalékkal több lesz a novemberi nyugdíj, mint az októberi – magyarázta a lapnak Farkas András nyugdíjszakértő.

A korábbi számok még csak 7,35 százalékot jeleztek előre, így valóban több pénz áll majd a házhoz.


A MEDIÁN, 130 EZER FORINT KÖRÜLI NYUGDÍJJAL SZÁMOLVA EZ AZT JELENTI, HOGY NOVEMBERBEN A 130.000 FORINT NYUGDÍJ MELLÉ 11.150 FORINT EMELÉSI KÜLÖNBÖZETET IS KAPNAK A NYUGDÍJASOK. Ezenfelül pedig ekkor érkezik majd a nyugdíjprémium is, amely minden idők legmagasabbja lesz, ezt már most ki lehet jelenteni.

Orbán Viktor miniszterelnök néhány hete 50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumról beszélt, de A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MÉRTÉKÉHEZ IGAZÍTOTT JUTTATÁS KÖNNYEN ELÉRHETI A TÖRVÉNYI MAXIMUMOT, AZAZ A 80 EZER FORINTOT AZON NYUGÁLLOMÁNYÚAK ESETÉBEN, AKIKNEK A HAVI JUTTATÁSA ELÉRI A 80 EZER FORINTOS HATÁRT. Természetesen az ennél kisebb összegű ellátásban részesülő jogosultaknak is jár a prémium, a saját ellátásuk összegéhez igazított mértékben.

Ez alapján kiszámítható, hogy egy MEDIÁN NYUGDÍJAS NOVEMBER 12-E KÖRÜL A SZOKÁSOS NYUGDÍJÁNAK KIS HÍJÁN A KÉTSZERESÉT IS MEGKAPHATJA MAJD, 130 EZER FORINT HELYETT AKÁR 220 EZER FORINTOT IS.


A KSH adatai szerint az átlagos öregségi nyugdíj 150.571 forint Magyarországon. Erre számítva a nyugdíjkorrekció mértéke eléri a 12.910 forintot, így együttesen a novemberi ellátás (a kerekítés szabályai szerint) 163.480 forint lesz. Ehhez hozzáadva a maximális nyugdíjprémiumot akár 243 480 forint is érkezhet novemberben egy átlagnyugdíjas számlájára.

“A nyugdíjasoknak további jó hír, hogy januártól a jövő évi 3 százalékos rendszeres nyugdíjemelés végrehajtása előtt meg kell emelni a novemberi egyösszegű emelési különbözet egytizenketted részével, azaz 0,71 százalékkal is a nyugdíjukat, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj visszaépítésének következő lépése, amely immár a 2022. januári nyugdíj 50 százalékának megfelelő összeg lesz” – mondja a szakértő.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate