-

Szűkölködik Mészáros Lőrinc? Olyan dolog történt, ami miatt sokan arra következtetnek, hogy egyre szegényebb lehet



Sorra zárja be fiókjait a Mészáros Lőrinc-érdekeltségű bank

A Takarékbank Zrt. az elmúlt években – különösen a pandémia alatt – megváltozott bankolási szokásokkal indokolta a fiókbezárásokat a Népszava kérdésére, ám hiába kérdeztek rá, konkrét számokkal és településnevekkel nem szolgált. Arra sem tért ki, hogy a kis falvakban, ahol jellemzően egyre öregedik a lakosság, mennyiben tudják követni az idős emberek a korszerű, online, mobilapplikációs bankolási szokásokat.

A jegybank adatbázisa szerint az év elején 1799 bankfiók üzemelt az országban, ami közel 60 százalékkal kevesebb, mint 2008-ban a gazdasági világválság kirobbanásakor. A legtöbb bankfiókot, 713-at a Takarékbank üzemeltette, ám az MNB országos bankfiók-kereső adatbázisában jelenleg már csak 564 takarékbankos található – írja a Népszava.

A fiókbezárásokkal jelentősen megnőtt a bankfiókkal nem rendelkező települések száma: 2008-ban 1729, egy éve 2456 – köztük 11 város – ilyen akadt az országban, s a fiók-bezárások miatt ezen időszak alatt 950 ezerről kétmillióra nőtt azon lakosok száma, akiknek lakóhelyén nincs bankfiók. Ráadásul a pénzintézeti fiókok elhelyezkedése is egyenetlen, nagy részük a fővárosban, a megyeszékhelyeken és az agglomerációkban található, a nagyvárosoktól távolabb eső településeken csak elvétve találni.

– Megváltozott a bankfiókok funkciója és kihasználtsága, ezért a Magyar Bankholding modernizálja az MKB Bank és a Takarékbank fiókjait, s a modernizáció keretében a Takarékbank úgy döntött, hogy több kisebb, jellemzően heti két-három napot nyitva tartó kirendeltségét összevonja egy környező településen lévő nagyobb fiókkal – válaszolta a lap megkeresésére a Takarékbank kommunikációs osztálya. – Az új, nagyobb fiókokat úgy jelölték ki, hogy azok könnyen megközelíthetőek legyenek valamelyik kistérségi központban vagy közlekedési csomópont közelében, jellemzően öt-tíz kilométer távolságra.

A magyarok fele drasztikus lépésre szánja el magát az idei télen, EZT fogják tenni a fűtésükkel:



A magyarok 48 százaléka lejjebb tekeri idén télen a fűtést, de a 18 fokot túl alacsonynak tartja - ez derül ki egy közvéleménykutatásból.

A megkérdezettek többsége a 18 fokos hőmérsékletnél jelentősen magasabbat tartana ideálisnak, a legtöbben mégis lejjebb tekerik majd a termosztátot, és energiatakarékos termékek terveznek vásárolni - áll abban a közvéleménykutatásban, amelyet az IKEA rendelt meg.

A felmérés szerint a megkérdezett magyarok mindössze 13,3 százaléka mondta azt, hogy nem tervezi az idei őszi-téli szezonban háztartási intézkedésekkel csökkenteni a költségeit. A legtöbben azonban (47,7 százalék)

lejjebb fogják tekerni a fűtést a lakást, amikor munkába mennek, vagy ha éppen nem használják az egyik szobát,

43,6 százalék akkor is csökkenti az otthoni hőmérsékletet, amikor a lakásban tartózkodik, 33 százalék pedig csak kiválasztott helyiségeket fog fűteni.

A legtöbben (27,1%) a 22 Celsius-fokos hőmérsékletet tartják ideálisnak,

és csak 1,5 százaléka gondolja úgy, hogy a 19 foknál alacsonyabb belső hőmérséklet lenne a tökéletes, ellenben 3,1 százalék 25 fokos vagy magasabb belső hőmérséklet mellett érzi a komfortosan magát.

A megkérdezettek 11,9 százaléka azonban jelentősen, 58,2 százaléka pedig 1-2 fokkal fogja lentebb tekerni a termosztátot az idei télen.

Mivel a felmérést a közismert áruház rendelte meg így nem csoda, hogy felmérték: 21,9 százalék energiatakarékos izzók beszerzésével harcolna a rezsinövekedés ellen.

A felmérésből még az is kiderül, hogy sláger a rövidebb ideig tartó zuhanyzás, de mindent visz az utazások lemondása (71,9 százalék), a kevesebb ruha vásárlása, vagy kulturális szolgáltatásokról való lemondás.

Nagyon durva, ami jön! Megfejtették Nostradamus jövendöléseit: szörnyű, ami ránk vár 2023-ban



Michel de Nostradame próféta, akit Nostradamusként is azonosítottak, híres filozófus, aki szinte pontos előrejelzéseiről ismert. Több mint 450 évvel ezelőtt megjelent, széles körben olvasott Les Prophéties című könyvében a francia ezernyi jóslatot fogalmazott meg a jövőre vonatkozóan, és Hitler felemelkedését, JFK lelövését és a szeptember 11-i merényleteket jósolta.

Előrejelzése szerint az Oroszország és Ukrajna között kibontakozó konfliktus jövőre, 2023-ban félelmetes „nagy háborút” idézhet elő. 

Nagy Háború

Nostradamus ezt írja írásaiban : „Hét hónapja a Nagy Háború, emberek haltak meg a gonoszságtól. – Rouen, Evreux nem esik a király kezébe. Ez a jóslat csak egy nagyobb 3. világháborús konfliktusra vezethet, amely a jövő évben felmerülő ukrajnai gondokból fakad. 

Bár úgy tűnhet, hogy a konfliktus elmúlik, de az országok, köztük Amerika és Oroszország rémisztő nukleáris arzenálja miatt jobb óvatosnak maradni. 

De Nostradamus több jóslatot is megfogalmazott, amelyek túlságosan ijesztőnek tűnnek. 

Égi tűz

A filozófus egy "égi tüzet is megjósolt a királyi építményen". A Bibliában az ítéletnap vagy az „idõk vége” mindig a tüzet emlegette, mint a világ végének kulcstényezõjét. A jóslat azonban azt sugallja, hogy a civilizáció hamvaiból egy új világrend fog kialakulni.

A Mars elérhetetlen

Mindannyian tudjuk, hogy a milliárdosok és a világ vezetői hogyan próbálnak módot találni a Mars gyarmatosítására. De Nostradamus szerint "a marson lévő fény kialszik". Bár a jóslat azt jelentheti, hogy a bolygó visszafelé fog haladni, utalhat arra is, hogy az emberek igyekeznek a Marsra jutni. 

Orosz-ukrán háború - Legfrissebb

A SpaceX alapítója és a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk már régóta azt javasolta, hogy 2029-re emberek szálljanak le a Marson. Nyilvánvalóvá tette, hogy az évtized végére gyarmatosítja a Marsot, és terveket is készített, hogy oda menjen. Talán ez arra készteti Muskot, hogy újragondolja a terveit? 

DT Következő

Nostradamus 2022-re is kemény jóslatokat fogalmazott meg, és ezek nagy része be is válik. Számos katasztrófát jósolt erre az évre, beleértve a kisbolygócsapást, az inflációt és az éhezést, valamint a mesterséges intelligenciarobotok elfoglalását a Földön. 

Nem fogod elhinni kivel volt együtt hat évig Várkonyi Andi



Szép is a szerelem,igaz?

Nagyot néztek a Micsoda Nők! című műsor vendégei, amikor a műsor háziasszonya, Várkonyi Andrea elárulta, kivel élt hosszú évekig. Akkor mesélt erről, amikor szóba kerültek a plátói szerelmek, Dér Heni énekesnő pedig elárulta, hogy odáig volt az egyik tanáráért.

Én össze is jöttem vele! És hat évig együtt voltunk – bukott ki Várkonyiból, amire mindenkinek leesett az álla.

– De komoly! – Dér Heni erre csak ennyit tudott hirtelen mondani, majd annyit hozzátett, hogy a szociológia tanára volt az, akit annyira imádott, hogy ő lett a legjobb diákja.

– Próbáltam megfelelni neki, de nyilván tudtam, hogy sosem lesz ebből kapcsolat, nem is gondoltam ebbe bele, csak ábrándoztam – mondta a 31 éves énekesnő.

– Miért nem hívtál föl? Mondtam volna, hogy de, lehet – viccelt vele a műsorvezető.

Ennyi volt!? Megrázó dolog derült ki Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea házasságáról!



Megrázó dolog derült ki Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea házasságáról! Nem tudni, mennyi igazság van abban, amit a jósnő az ország leggazdagabb embere és az ismert műsorvezető kapcsolatáról állít, mindenesetre riasztó perspektíva. “Lőrinc jó édesapaként máig egyengeti a gyerekei életét, többükkel együtt is dolgozik valamelyik vállalkozásában, épp ezért fontos számára hogy a fia és a lányai is kedveljék Andit, a már felnőtt és önálló gyerekek azonban nem rajonganak apjuk választottjáért, sőt mindent megtesznek azért, hogy kiutálják a családból. Bár ezt nyíltan nem vállalják fel, és próbálnak udvariasan fordulni Andihoz, minden követ megmozgatnak azért, hogy az édesapjuk elhagyja a feleségét” – mondta Müller Rózsa jósnő a Star magazin kérdésére.

Szerinte ezen az segíthet, ha a pár alaposan kibeszéli az abból fakadó feszültséget és a megoldási lehetőségeket. Bár ezt nyíltan nem vállalják fel, és próbálnak udvariasan fordulni Andihoz, minden követ megmozgatnak azért, hogy az édesapjuk elhagyja a feleségét” – mondta Müller Rózsa jósnő a Star magazin kérdésére.


Forrás

FIGYELEM! Ha a láng kék, akkor az összes gáz jól elkeveredett, és a láng 1500-1700 Celsius fok körül van. Ha viszont….



Ha a láng kék, akkor az összes gáz jól elkeveredett, és a láng hőmérséklete 1500-1700 Celsius fok körül van. Ha viszont a lángok narancssárga/vörös színűek, akkor nagyobb adag oxigénnel kevert gázt adnak el, aminek eredményeként 900-1200 Celsius fok körüli alacsonyabb lánghőmérséklet, és ezért nagyobb gázfelhasználás következik be a fűtéshez. Így növeli fogyasztási költségeit❗

Vajna Tímea várandós? Meglepő fotóval jelentkezett, ami alapján sokan úgy gondolják első gyermekét hordhatja a szíve alatt



A néhai filmügyi kormánybiztos özvegye még Andy Vajna feleségeként vágott bele először a lombikbébi-programba. Később új szerelme, Zoltán oldalán érett meg benne ismét az elhatározás, hogy szeretne édesanya lenni. Amikor tavaly nyáron párja eljegyezte, felgyorsultak az események: Timi átesett egy endometriózis- és egy petefészekciszta-eltávolító műtéten, és kétszer is vettek tőle petesejteket, amelyeket lefagyasztottak.

„Már értem, miért mondják az orvosok, hogy a nők 35 éves koruk alatt szüljenek” – írta akkor a 39 esztendős Timi a fotójához, akinek azóta húga, Lilla is babának adott életet, holott korábban ugyanúgy endomteriózissal küzdött.

Bár korábban többször arról szóltak a hírek, hogy Zoltánnal hullámvölgybe került a kapcsolatuk, most úgy fest, a babavállalásért folytatott harc lassan a finisbe ér. Timi ugyanis 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában a budapesti meddőségi központból posztolt, azt írta, a legjobb kezekben van és orvosainak hálálkodott. Vajon jó híreket kapott?




Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate