Richard épp hazafelé tartott a boltból, amikor egy kellemetlen látvány megállította: volt felesége, Vanessa egy jóval fiatalabb férfi oldalán sétált, mintha csak egy pár lennének.
– Tényleg? Máris valaki mással van? – fortyant fel magában Richard.
Feldúltan követte őket, amint beléptek egy kávézóba. Keserűség futott végig az idegein, amikor meglátta őket kézenfogva nevetgélni az ablak melletti asztalnál. Nem bírta elviselni, hogy Vanessa ilyen gyorsan túllépett a válásukon. Haragosan odaviharzott hozzájuk.
– Mi a poklot művelsz, Vanessa?! – csapott az asztalra Richard, megrémítve Vanessát és a vele lévő férfit. – Nahát, a 72 éves exfeleségem új hódolóra talált pár héttel azután, hogy elhagyta a férjét! Gratulálok! És mióta vagytok együtt?Vanessa elsápadt a zavartól, és könyörgött Richardnak, hogy hagyja abba. A férfi, Simon, felállt az asztaltól.
– Anya… ő az apám? – kérdezte.
Richard elképedt.
– Mit mondtál?
Vanessa ekkor rájött, hogy nem titkolhatja tovább az igazságot sem Richard, sem Simon elől.
– Richard, kérlek, ülj le. Valamit el kell mondanom nektek… Emlékszel, amikor először találkoztunk 54 évvel ezelőtt… abban a bárban? – kezdte Vanessa remegő hangon, miközben visszarepült az emlékeibe.
1968 szeptembere volt. A 17 éves Vanessa és barátnői izgatottan ünnepelték, hogy sikeresen kiszöktek otthonról, hogy bulizzanak egy kocsmában.
– Van, biztos vagy benne, hogy apád nem vett észre, mikor kilógtál? Nem akarom, hogy a buli prédikációvá változzon! – viccelődött az egyik lány, miközben beléptek a kocsmába.
Vanessa apja, Alan, a helyi lelkész volt, így Vanessa szigorú nevelést kapott. Naplemente után nem mehetett sehová, minden vasárnap hittanra kellett járnia, az alkohol, éjszakai élet és szex teljesen tiltott volt.
Vanessa azonban gyűlölte ezeket a korlátokat. Szerette az apját, de nem akarta az ő szabályai szerint élni. Egy kalandos, izgalmas életre vágyott, mint a barátnői. Aznap este összeszedte a bátorságát, és amikor a szülei elaludtak, kiszökött velük a kocsmába.
A háttérben rock and roll szólt, miközben a tinédzserek letelepedtek egy üres asztalhoz, és elmerültek az éjszakai élet csillogásában. Nemsokára Vanessa és Carla a pulthoz indultak italért.
– Hallottam, hogy Dylan is itt lesz ma este! – mondta Carla.
– Végeztem Dylannel! Téma lezárva! Nem is akarok beszélni róla! – vágta rá Vanessa.
Nemrég szakítottak, így Vanessa-t bosszantotta a gondolat, hogy Dylan is a kocsmában lesz. Leült a pulthoz és martinit rendelt. Ahogy itta az italát, egy jóképű idegen lépett hozzá.
– Helló, szépségem! – mondta a 21 éves fiatalember, közelebb hajolva. – Richard vagyok. Meghívhatlak egy italra?
Vanessa még új volt az alkohol terén, a feje zsongott, mintha csillagok robbantak volna szét benne. Mikor Richardra nézett, elragadta a fiú sármja.
– Örömmel elfogadom – mosolygott Vanessa, és csábítóan Richard szemébe nézett. Szerelem volt első látásra.
Beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást, majd táncolni kezdtek a háttérben szóló jazzre.
– Új vagyok a városban – mondta Richard, miközben átölelte Vanessát. – Üzleti ügyben jöttem. Mit szólnál egy kis autókázáshoz? Megmutatnád nekem a várost?
– Ó, szeretném, de már késő van… – mondta Vanessa, miközben az órájára pillantott.
De amikor meglátta Richard csalódott arcát, megenyhült. Nem tudott nemet mondani neki. Belement.
Az az este maga volt a varázslat. Együtt autóztak, nevettek, beszélgettek, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást. Vanessa először élt át ilyet: Richard karjaiban megtapasztalta első bensőséges élményét. Olyan volt, mint egy tündérmese.
Miután felöltöztek, újra megcsókolták egymást, Richard pedig hazavitte Vanessát. Minden vágya az volt, hogy vele maradhasson. A hálószobájába osont, és az ablakból figyelte, ahogy Richard int neki, majd eltűnik az éjszakában.
Vanessa úgy döntött, elfelejti az egészet. De három héttel később rosszullétek gyötörték.
– Vanessa, mi bajod van? – kopogott be a fürdőszobába mostohaanyja, Rebecca. – Mindent hallottam, Vanessa. Azonnal gyere ki, és mondd el, miért sírsz!
Rövidesen Vanessa előjött, gyomrát fogva és arcát törölgetve. – Rosszul vagyok… Szörnyű fejfájásom van.
– Akkor miért fogod a gyomrod, ha a fejed fáj? – kérdezte Rebecca hidegen és gyanakodva. – Kit akarsz bolondítani, kislány?
– Mondtam, hogy beteg vagyok – hebegte Vanessa, majd visszarohant a mosdóba hányni.
Rebecca gyanúja beigazolódott, amikor meglátta, hogy mostohalánya a vécébe öklendezik.
– Vanessa, mondd meg az igazat – nézett a szemébe komoran –, együtt voltál valakivel? Terhes vagy?Vanessa zokogásban tört ki. Tudta, hogy nincs menekvés, és kénytelen volt megosztani titkát a mostohaanyjával. Rebecca kezdeti döbbenete hamar dühbe csapott át, amikor megtudta, hogy Vanessa terhessége nem egy meggondolatlan pillanat eredménye a barátjával, hanem egy egyéjszakás kalandé egy idegennel.
– Istenem… Lefeküdtél egy vadidegennel?! – csattant fel Rebecca, és megrázta Vanessa vállát. – Apád bele fog ebbe rokkanni a szégyenbe… És meddig akarod ezt titkolni? Ez a gyerek nem nőhet fel apa nélkül… Érted?!
– Holnap este elviszem apádat egy étterembe. Addig te elmondod Dylannek, hogy vissza akarsz jönni hozzá. Hívd haza, és… – Rebecca egy pillanatra megállt, mert ez nem az a fajta tanács volt, amit általában adott volna – …töltsd vele az éjszakát. Ez az egyetlen módja, hogy elkerüljük a botrányt. Az abortusz teljes mértékben ki van zárva.
Vanessa bólintott. Mélységesen megbánta, hogy azon az estén kiszökött és találkozott Richarddal a bárban. Minden varázslatosnak tűnő pillanat most kísértetként nyomasztotta.
Dylant becsapni helytelennek tűnt, de nem volt bátorsága bevallani apjának, mit tett. Vanessa álmatlanul hánykolódott egész éjjel, majd másnap nehéz szívvel felkereste Dylant a parkban. Dylan beleegyezett, hogy elmenjen hozzá vacsorára.
Amikor Dylan megérkezett, Vanessa leült mellé a kanapéra, és elkezdte a tervét végrehajtani
– Kérlek, bocsáss meg, drágám – hajolt közelebb Dylanhez, kezét az ölére tette. – Óriási hibát követtem el… Egyedül rájöttem, hogy te vagy az igazi… hibáztam, amiért szakítottam veled. Sajnálom. Szeretlek… örökké!
Dylan két kezébe fogta Vanessa arcát, és mélyen a szemébe nézett. El volt ragadtatva, amikor meghallotta ezeket a szavakat.
Megölelték egymást, és az este úgy zárult, ahogy Rebecca tervezte: Dylan felvitte Vanessát az emeletre, és együtt töltötték az éjszakát.
Két héttel később Dylan csatlakozott Vanessa családjához egy vacsorára. A vacsora végén bombaként robbant a hír: Vanessa terhes.
Alan, Vanessa apja, dühbe gurult, de a nagypapaság gondolata végül lecsillapította. Dylan pedig jófiúnak tűnt, gazdag családból származott, és úgy tűnt, komolyan gondolja a dolgokat. Így a hosszú és feszült beszélgetés végén Alan igyekezett mosolyt erőltetni az arcára.
Elteltek a hónapok, és amikor Vanessa csupán 18 éves volt, hirtelen fájásokkal kórházba szállították. Néhány órával később Dylan örömkönnyekkel a szemében ringatta karjaiban újszülött fiát, és bemutatta a jelen lévő családtagoknak.
Két nappal később a pár már készülődött hazaindulni a kisbabájukkal, amikor egy orvos berontott a kórterembe, és ragaszkodott hozzá, hogy négyszemközt beszéljen Dylannel az irodájában.
Dylan értetlenül, de követte az orvost. Röviddel ezután feldúltan tört vissza Vanessa kórtermébe, ahol már mindenki ott volt – Vanessa szülei, rokonok, Dylan családja – készen arra, hogy hazavigyék az újdonsült anyát és a babát.
– HAZUDTÁL! – ordította Dylan, miközben Vanessa elé állt. – EZ A GYEREK NEM AZ ÉN FIAM!
Mindenki döbbenten kapta fel a fejét, amikor Dylan elmondta, mit közölt vele az orvos. Vanessa gyomrát összerántotta valami baljós érzés – tudta, hogy sok mindent kell elmagyaráznia.
– Szégyelld magad, hogy ezt tetted velem! – förmedt rá Dylan. – Hogy gondolhattad egyáltalán, hogy más gyerekét az én nyakamba varrod?! Ez volt a terved… vagy a szüleid is benne voltak?! Milyen beteg dolog ez! Anya… Apa… menjünk. Nem akarok többé semmit tőle… sem a gyerektől.Vanessa könyörgött és sírt, de Dylan azon a napon kiviharzott a szobából… és az életéből is. Vanessa hazament, és könyörögve kérte apját, hogy bocsásson meg neki, de Alan dühösen, keserű szégyennel fordult el tőle.
– Szégyent hoztál a családomra – ordította Alan.
– Undorodom tőled. Látni sem akarlak. Hogy nézzek ezután az emberek szemébe… a templomban? Mit fogok mondani, ha megkérdezik, ki ennek a gyereknek az apja?
Ezek a szavak tőrként hasítottak Vanessa szívébe. Rájött, hogy sosem nyerheti vissza apja bizalmát, és soha többé nem élhet normális életet ebben a városban, hiszen máris pletykák keringtek róla.
– …Így hát fájdalmas döntést hoztam. Utoljára megcsókoltam a gyönyörű kisbabámat… majd örökbe adtam, és elhagytam a várost – fejezte be Vanessa történetét könnyek között.
– Hat hónappal később véletlenül újra találkoztunk, Richard – egy művészeti kiállításon, abban a városban, ahová költöztem. És te tudod, mi történt utána…
– Miért nem mondtad el az igazat? – kérdezte Richard megdöbbenve. – Visszahozhattuk volna Simont, és együtt nevelhettük volna. A fiunk ott volt valahol a világban… és te ezt titokban tartottad mindvégig? Hogy tehetted ezt, Vanessa? Ezért nem akartál soha gyereket?
– Be akartam vallani, amikor újrakezdtük a kapcsolatot – felelte csalódottan Vanessa. – Elmentem az otthonba is… de már túl késő volt. Egy család már örökbe fogadta, és külföldre vitte. Nem volt erőm, hogy másik gyereket vállaljak.
Richardot letaglózta, hogyan alakult az életük.
– És te hogy találtál ránk, Simon?
– A nevelőapám mondta el, hogy örökbe fogadtak – válaszolta Simon. – Még a halála előtt adott néhány információt az édesanyámról. Később utánanéztem az árvaházi nyilvántartásban is. Több mint hat hónapig kerestem Anyát. Két nappal ezelőtt találkoztam vele először!
– Nos… nem gondoltam volna, hogy 75 évesen az 53 éves fiamnak kell élete első leckéjét adnom! – mondta Richard mosolyogva. – Remélem, most már tudod, mennyire fontos, hogy őszinték legyünk… és hogy adjunk egy második esélyt! Ez éppúgy érvényes anyádra és rám is!
