Újabb értesülések jelentek meg a nemzetközi sajtóban a kínai BYD elektromos autókat gyártó óriáscég európai beruházásáról. Csütörtök este a Financial Times írta azt, hogy a társaságnál már folyik a több milliárd eurós beruházás véglegesítése és a nyertes Magyarország lett.
Kína vezető elektromosjármű-gyártója, a BYD, a magyar kormánnyal kötendő több milliárd eurós megállapodás véglegesítése előtt áll egy új elektromosjármű-gyár építéséről. A jelentős beruházást akár már pénteken bejelenthetik - írja a lap, amely azt is felidézi, hogy ezzel tovább erősödhet a BYD jelenléte Magyarországon, ugyanis az országban már működik egy buszgyár.
A tervezett gyár Szegeden, Magyarország déli részén lesz. Az ügyet ismerő források szerint az új telephelyen elektromos autókat és akkumulátorokat is gyártanának. Ez a lépés összhangban van a BYD azon törekvésével, hogy 2030-ra uralja az európai EV-piacot.
Michael Shu, a BYD európai vezérigazgatója korábban kifejtette, hogy a vállalat célja, hogy 2030-ra a legnagyobb európai elektromos autó értékesítőjévé váljon, és minden tizedik eladott akkumulátoros autóból egyet a régióban értékesítsen. A BYD és Magyarország közötti tárgyalások csütörtökön még folyamatban voltak - írta a brit üzleti lap.
Miközben sem a BYD, sem a magyar kormány hivatalosan nem kommentálta a legújabb fejleményeket, Orbán Viktor miniszterelnök utalt arra, hogy a jelentős vállalati beruházásoknak köszönhetően a dél-magyarországi foglalkoztatási lehetőségek hamarosan megnövekednek.
Az FT arra is kitér, hogy Magyarország a kínai befektetők kedvelt célpontja, különösen az autóipari akkumulátorgyártásban érintettek számára. Orbán Viktor azonban arra számít, hogy ez az új vállalkozás több százezer potenciális munkavállalót mozgósít majd Szeged környékéről. Emlékezetes, októberi látogatása során Orbán Viktor Kínában a BYD vezérével is találkozott.
Emlékezetes, a miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt potenciális nagyberuházásokról. "Magyarország még mindig rendelkezik jelentős munkaerő-tartalékkal, és arra számítanak, hogy a szegedi, Békés vármegyei beruházásoknál ezeket tudják is mozgósítani, ezért nincs szükség nagyarányú vendégmunkás-beáramlásra" - mondta délelőtt a kormányfő.
Siker esetén ez lenne a BYD első nagyszabású autógyára Európában, saját márkanév alatt. Más kínai márkák, mint a Nio és a Great Wall Motor szintén kacsintgatnak Európa felé, de még nem jelentették be a helyi gyártásra vonatkozó terveiket.
A BYD jelenleg Kína legnagyobb EV-gyártója, és az év elején megelőzte a Teslát, mint a világ legnagyobb elektromosautó-értékesítője. A vállalat saját akkumulátorokat fejleszt, és befektetői között tartja számon Warren Buffett Berkshire Hathaway vállalatát.
Már két hónappal ezelőtt szóba hozták Szegedet a BYD-gyárral, eddig azonban nem érkezett hivatalos megerősítés egyszer sem.
Magyarországra jöhet a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója
Magyarország mellett Németország, Franciaország, Spanyolország és Lengyelország is szóba került a BYD első európai gyárának lehetséges helyszínei között. Kínában a BYD már most bővíti gyártókapacitását olyan építés alatt álló gyárakkal, amelyek akár évi 2 millió autót is gyárthatnak.
Magyarország részvétele a kínai Övezet és Út kezdeményezésben vonzó célponttá tette az országot új autó- vagy akkumulátorgyárak számára. Kína a legnagyobb befektető az európai akkumulátorgyárakban, kínai technológiát alkalmazó üzemek épülnek az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon.
A tervezett szegedi telephely kedvező elhelyezkedéssel is rendelkezik, a Belgrád-Budapest vasútvonal közelében van, amelyet jelenleg kínai és helyi cégek együttesen építenek - idézi fel a Financial Times.