-

Kínos és nevetséges szituációk, amik ismerősek lehetnek azoknak, akiknek rossz a látásuk





Azok az emberek, akiknek rossz a látásuk, és emiatt szemüveget, vagy kontaktlencsét kénytelenek hordani, olyan különös szituációkba keveredhetnek a mindennapok során, ami a tökéletes látással megáldott emberek számára teljesen ismeretlen. Szerencsére ezek az emberek kellő humorral, és iróniával kezelik a helyzetet.

#1. Egyszer a feleségemmel Prágába utaztunk. Miután sétáltunk városban és beszélgettünk a helyiekkel, visszatértünk a szállodába. Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy a szomszéd házból valaki kedvesen integet nekem. Visszaintegettem, majd odahívtam a feleségem, hogy nézze meg ő is. Ekkor szólt rám, hogy hagyjam abba, mert a fickó csak az ablakot mossa.

#2. Egyszer fél órát töltöttem a szemüvegem keresgélésével, míg a tükörbe nézve rá nem jöttem, hogy a fejemen van.

#3. Kontaktlencse nélkül mentem futni, és láttam, ahogy egy srác futás közben egy pillanatra megáll megigazítani a lábprotézisét. Megálltam és így szóltam: "Haver, fantasztikus vagy! Csak így tovább!". Nem szólt semmit, gondoltam nem hallotta. Később, mikor mellém ért, láttam, hogy egy kompressziós zokni van a lábán.

#4. Pár nappal ezelőtt úgy döntöttem, hogy iszom egy kávét. Beleraktam a cukrot a kedvenc poharamba, majd rá az instant kávégranulátumot. Nyakon öntöttem forróvízzel, majd csodálkoztam a felbukkanó hajdinán.

#5. Onnan tudod, hogy rossz a látásod, amikor 15 percig próbálod felmosni a felmosóval a biciklipedál árnyékát.

#6. Hullámvasutazni akartam a párommal. Az első sorba kaptunk helyet, nagyon féltem. A felszállásnál azonban megkértek, hogy vegyem le a szemüvegem, mert lerepülhet. Ettől pedig már nem is volt olyan izgalmas, mivel nem láttam semmit, csak színes foltokat.

#7. Rossz a látásom, és ezért amikor megpróbálok erősen fókuszálni valakire, az illetőnek olyan érzése lehet, mintha megvetően néznék rá…

#8. A sötét nappaliba sétálva észrevettem az egyik macskánkat a földön ülve. Lehajoltam és megsimogattam. Kiderült, hogy a feleségem papucsát simogatom.

#9.




#10. Nincs annál nagyobb öröm, mint egy hónapos viselés után végre megtisztítani a szemüveget és leszedni róla minden szennyeződést és port. Ez olyan, mintha a 144P-t hirtelen 4K HD-re váltanánk.

#11. Gyakran leveszem a szemüvegem, amikor olyan dolgok vannak körülöttem, amelyekre nem akarok figyelni. Például, amikor egy zsúfolt étterembe vagyok a feleségemmel és leveszem a szemüvegem, akkor olyan, mintha csak vele lennék. Természetesen a zaj megmarad, de valahogy az is elmosódik és ilyenkor kikapcsolom a világot.

#12. Este sétáltam az utcán és meglepődtem, hogy végre lebetonozták azt a részt, ami évek óta bokatörő volt. Nagy büszkén ráléptem, kiderült, hogy csak pocsolya.

#13. Egy férfi kinyújtott kézzel állt előttem, én pedig megráztam a kezét. Akkor vettem csak észre, hogy a mellettem álló embert akarja üdvözölni.

#14. Amikor leszállunk a buszról vagy a villamosról, olyan mintha megvakulnánk, mert a szemüveg ködössé válik. Ugyanez történik velem amikor kávét iszok és most is, miközben ezt a szöveget gépelem.

#15. Hogyan találjam meg a szemüvegemet szemüveg nélkül?! Könyörgöm, valaki hozzon létre egy alkalmazást, ami segít ebben.

#16. Amikor megcsókoljuk egymást a barátnőnkkel, le kell vennünk a szemüvegünket, mert mindig összeütköznek. Ilyenkor viszont nem látjuk egymást, és ez nagyon kellemetlen.

#17. Dr. Jekyll és Mr. Hyde-hoz hasonló, amikor valaki leveszi a szemüvegét. Ilyenkor teljesen más emberré válsz. Az emberek odajönnek hozzád és azt mondják: "Ó haver! Hát szemüveg nélkül teljesen másképp nézel ki, meg sem ismertelek!".

#18. Volt egy nagyon szép lány a munkahelyemen, akinek rossz volt a látása, de mégse hordott szemüveget, mert szerinte rosszul áll neki. Nagyon tetszett, de sosem mertem leszólítani. Egyszer megállított a folyosón és rám köszönt, majd mikor már majdnem elkezdtünk beszélgetni, így szólt: „Ó, nem te vagy!

#19. A buszmegállóban álltam, és a szemem sarkából láttam, hogy a mellettem álló elejt valamit. Ő már felszállt a buszra, de gondoltam felveszem, hogy ne hagyja el szerencsétlen. Megkerestem a buszon és odaadtam neki: "tessék, felvettem, hogy ne veszítsd el". Ott álltunk hárman: én, az idegen srác, és egy cigarettacsikk a kezemben.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate