Megszólalt a Deák téren halálra szurkált fiú testvére, szívszorítóan nyilatkozott




Megtörten nyilatkozott az Origónak az a fiatal fiú, akinek a testvérét és a legjobb barátját mellette szurkálták halálra Budapesten a Deák téren. A fiú mindkettejük haláltusáját végignézte. Őt is megverték, amely után kórházban kezelték. Azt mondja, tudja, hogy lehetetlen, de szeretné testvérét még egyszer magához ölelni. 
Legalább száz ember ment el a Deák térre szombat este, hogy a péntek hajnalban meggyilkolt két fiatalra, a 16 éves Lászlóra és a 20 éves Gergelyre emlékezzenek.


Az emberek többsége fekete ruhát vett, a kezükben gyertya, mécses volt. 

Az Origónak Gergely testvére azt mondta, felfoghatatlan, ami történt.
Ő is ott volt, amikor a hét fős társaság rájuk támadt.

Egyedül ő élte túl a támadást a baráti társaságukból. Őt is több ütés érte, kórházban is kezelték.


A testvérének és a barátjuknak azonban szinte esélye sem volt a túlélésre. Brutálisan összeverték, aztán halálra szurkálták őket.

Hihetetlen, hogy nincs többé bátyám, úgy szeretném még egyszer látni, megölelni
– mondta.

Egy lány azt mondta, még most sem tudja elhinni, hogy a barátját megölték. Azt mondja, bármi történt, arra nincs mentség, hogy valaki kést ragadjon és halálra szurkáljon egy embert.
Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (791) érdekességek (931) fejtörő (59) megható (245) megrázó (62) recept (374) viccek (121)