-

Szomorú hírek érkeztek Erzsébet királynővel kapcsolatban





Erzsébet királynő minden évben személyesen ajándékozza meg a Buckingham-palota és a Windsor-kastély egyes dolgozóit, általában azokat, akik régóta szolgálják őt vagy nagyon sikeres évet tudhatnak maguk mögött.

2020-ban azonban erre nem fog sor kerülni, a kötelező távolságtartás nem lenne ugyanis lehetséges ezen a ceremónián, az uralkodó pedig 94 évesen veszélyeztetettnek számít, így nagyon vigyáznak rá.


Erzsébet nagyon szomorú emiatt, uralkodása alatt még nem fordult elő, hogy ne fejezhette volna ki háláját és megbecsülését azoknak, akik egész évben érte dolgoznak – írja a Cosmopolitan.

Várható volt, hogy idén elmarad az ajándékozás, hiszen korábban már kiderült, a királynő és férje, Fülöp herceg ezúttal egyedül, a Windsor-kastélyban töltik majd az ünnepeket.

Nem lesz tehát közös karácsonya a királyi családnak Sandringhamben, sőt, még a mise is kimarad december 25-én.

Az ajándék minden évben ugyanaz szokott lenni; egy karácsonyi puding, valamint egy ajándékkártya az uralkodó személyes üzenetével. Külön érdekesség pedig, hogy a hagyományt még Erzsébet nagypapája, V. György király vezette be. Most egy közel 100 éve működő hagyomány szakad meg a koronavírus miatt.


Forrás



Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate