-

MOST KAPTUK A HÍRT! Nagy változás jön a boltok életében!

A 2021 első negyedévi foglalkoztatotti létszám még soha nem volt ilyen alacsony a kereskedelmi egységekben.

A vendéglátóhelyek, szállodák kényszerű leállásai miatt tavaly elvándorolt alkalmazottak tömegeinek jó része elhagyni készül az ideiglenes áruházi, kisbolti állásokat, miután visszacsábítják őket a főszezoni ajánlatok – jelezte a Magyar Nemzetnek a kereskedelmi szövetség.

A szakszervezet szerint a nyáron fokozódhat az áruházi állomány leterheltsége, miközben az újraindulással minden gazdasági területen megélénkül a verseny a munkavállalók kegyeiért – írja a lap.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a korábbi munkáltatóhoz tervezett visszatérés, ezzel a járvány miatt átalakult munkaerőhelyzet újabb változása a belföldi szezon indulásával párhuzamosan erősödik.

Az újraindulás ösztönzi a költekezési kedvet is,a járványhelyzet enyhülésével nyílnak a pénztárcák és egyre inkább kedvet kapnak a fogyasztók a kisebb-nagyobb vásárlásokra – véli a főtitkár, hozzátéve: a beoltottság növekedésével egyre kisebb az esélye egy újabb bezárással járó korlátozássorozatnak.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke úgy látja, az egyes kereskedelmi egységekben nem jelentős a válság sújtotta területekre visszatérni készülő dolgozók aránya, de már érezhető a mozgolódás, érdeklődés. Bubenkó Csaba elképzelhetőnek tartja, hogy főként a tipikus bolti-fizikai feladatkörökben a nyár előrehaladtával a nyugdíjas- és diákszövetkezetekből pótolt áruházi állományok leterheltsége az átrendeződésekkel tovább növekedhet, ami az év végén hagyományosan erős bevásárlási szezon előtt újabb, akár ágazati szintű kérdéseket vethet fel a munkáltatók és az érdekképviseletek között – írja a Magyar Nemzet.


Negatív rekord


A blokkk.com ugyanakkor arról számolt be egy friss cikkben, hogy a boltok 2021 első negyedévi, 351 ezres foglalkoztatotti létszáma még soha nem volt ilyen alacsony. Az egy évvel korábbihoz képest 27 ezer, a megelőző negyedévhez képest 16 ezer, az előző évi átlaghoz képest pedig 20 ezer fővel esett a létszám.

Már 2020-ban is kiolvasható volt a foglalkoztatottak statisztikájából, hogy a második negyedévben a boltzár időszakában (március 28-tól május 4-ig a megyékben, 18-ig Pest megyében és a fővárosban volt zárva az iparcikkes boltok zöme) esett a boltos foglalkoztatottak száma – írja a portál.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate