-

Christiano Ronaldo olyat mondott a magyarokról, amire senki se számított



Így látta a Magyarország–Portugália mérkőzést néhány főszereplő.


Gulácsi Péter, a magyar válogatott egyik legjobbja: „A vezető góljukig jól zártunk, még az is benne volt a levegőben, hogy vezetést szerezzünk. Az, hogy 3-0-ra kikapjunk, az nem volt benne a játékban. Mindenki óriásit küzdött. Nagyon köszönjük a közönségnek a támogatást.”


Schön Szabolcs, a magyar lesgól szerzője: „Átjárt bennem a lesgól után a sötétség. Nagyon rossz érzés volt, hogy gólt lőttem, és aztán nem adták meg. A szurkolók végig velünk voltak, fantasztikus hangulatok hoztak be a stadionba. Gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy felhúzhattam a címeres mezt, Eb-n sikerült játszanom a második válogatott meccsemet, hatvanötezer néző előtt, különleges volt. A második félidőre határozottabban mentünk ki, támadtunk, agresszívek voltunk.”


Szalai Attila, a magyar csapat belső védője: „Nagyon sajnálom, hogy nem voltunk sikeresebbek. Csalódottak vagyunk. De tovább kell lépni, szombaton újabb mérkőzés vár ránk. Mindig elkeserítő, ha így kapunk ki. Jól védekeztünk. mindent beleadtunk.”


Sallai Roland, a magyar csapat csatára: „A hetvenedik perc táján már éreztem a vádlim, talán az elmúlt tíz nap kihagyásának köszönhetően. Az első félidőben védekeztünk, a másodikban megfordult minden, akkor már bátrabban támadtunk. Sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen gólt kaptunk.”


Cristiano Ronaldo, akit az UEFA a mérkőzés legjobbjának választott: „A fontos az volt, hogy nyerjünk. Nehéz mérkőzés volt, egy olyan ellenféllel szemben, amelyik nagyon jól védekezett. De végül szereztünk három gólt, én pedig nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy hozzásegített két gólhoz és a Meccs embere címhez.”


Fernando Santos portugál szövetségi kapitány: „Sokat birtokoltuk a labdát az első félidőben, de nem tudtuk feltörni a magyarok védelmét. Nagyon fontos volt, hogy a második félidőben találtunk egy gólt. Utána Magyarország kicsit kinyílt, akkor már több lehetőségünk volt a gólszerzésre. A magyarok nagyon szorosan védekeztek, nem tudtuk Ronaldót megjátszani, mindig hárman voltak körülötte. Azért hoztam be Rafát, hogy javítsuk a támadójátékot, ez bevált. Nagyon hálás vagyok a portugál szurkolóknak, akik elkísérték a csapatot, de mind a hatvanezer nézőnek, a futball nagy közönség előtt az igazi.”

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate