-

Felfalja az infláció a nyugdíjemelést? Ennyit drágult az idősek élete pár hónap alatt.



Hiába az MNB közbelépése, az infláció tovább szárnyal Magyarországon. Az idei nyár közepén pedig ott tartunk, hogy a 2020-as év hetedik hónapjához képest idén júliusban még mindig átlagosan 4,6 százalékkal lett magasabb az áremelkedés mértéke. Ez csak a 9 éve legmagasabbnak számító júniusi számokhoz képest tűnik enyhülésnek. Tavaly júliusban ugyanis az éves általános drágulás mértéke még csak 3,8 százalékos, azaz a mostaninál 1,8 százalékponttal alacsonyabb volt- írja a pénzcentrum.hu.

Ráadásul ez a drágulás csupán a jéghegy csúcsa, átlagos drágulásról lévén szó, bizonyos termékek és szolgáltatások ára ennél jóval brutálisabb mértékben is növekedett 12 hónap leforgása alatt. A KSH hónapról hónapra közzé adott, 180 terméket és szolgáltatást felvonultató listája szerint ugyanis a legjobban dráguló termékek és szolgáltatások az átlagos áremelkedés sokszorosával nőttek.

A csúcsdráguló termék 2020 júliusa és 2021 júliusa között egyértelműen az 1 literes napraforgó étolaj volt, aminek egyetlen év leforgása alatt 31 százalékkal emelkedett az ára.

A gyakorlatban pedig mindez azt jelenti, hogy míg tavaly ilyenkor egy egyliteres flakon átlagára 524 forint volt, addig most már 688 forint.

A csúcsdráguló terméket a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokán a paradicsom és a korai burgonya áll. Ezek kilós kiszerelései ugyanis 27, illetve 23 százalékkal drágultak 2020 júliusa és 2021 júliusa között. Jól látszik tehát, hogy az átlagos éves inflációnak a három csúcsdráguló termék drágulása legalább az ötszöröse volt, és nem csak ezen néhány termék esetében volt drasztikus mértékű a drágulás.


Az élelmiszerek inflációja nem lassul


Az élelmiszerek ára egy év alatt - az általános fogyasztói árakon belül 3,1 százalékkal emelkedett júliusban, ami kis mértékű enyhülés az előző hónap 3,2 százalékos élelmiszerinflációhoz képest. Az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest ez egyébként még mindig örvendetes tendenciát mutat. 2020 júliusában ugyanis 7,8% százalék volt az éves élelmiszerár drágulás!

A 3,1 százalékos átlagos áremelkedés mellett júniusban az idényáras élelmiszerek ára (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,1, a párizsié, kolbászé 16,1, a cukoré 14,5, a szalámié, szárazkolbászé és sonkáé 11,5, a tojásé 8,9%-kal lett magasabb. 


Nem lett könnyebb a nyugdíjasok élete


Az élelmiszereket tekintve pedig a múlt hónapban a tapasztalható drágulás átlagos mértéke a nyugdíjasok szempontjából 2,8 százalékos volt - azaz szintén csupán 0,4 százalékponttal alacsonyabb a társadalom egészére érvényes 3,2 százalékos élelmiszer-drágulás mértékétől.

Az alacsony jövedelmű háztartások számára viszont 4,8 százalék volt az infláció júliusban. Azaz az össztársadalomra vonatkozó drágulás mértékét 0,2 százalékponttal épp hogy meghaladó és és 0,6 százalékponttal több, mint a nyugdíjasokra vonatkozó. Az élelmiszer-infláció pedig 3,3 százalék volt, 0,5 százalékponttal több, mint a nyugdíjasok esetében.

Vagyis júliusban sem feltétlen a nyugdíjasok bukták a legtöbbet az elszálló árakon.

Érdemes viszont megnézni pár alapvető élelmiszer árváltozását, és hogy mekkora mennyiséget lehetne belőlük vásárolni egy átlagos nyugdíjból. Mivel ezek azok a termékek, amikre a nyugdíjasok leginkább rászorulnak, ezzel közelebb kerülhetünk a válaszhoz: tényleg kevesebbet ér-e a nyugdíj a járvány harmadik hulláma után, mint korábban.

Ennyit ér a nyugdíj alapélelmiszerre váltva

Mennyi az igazság abban, hogy többet ért a nyugdíj 5-10 éve? Azért, hogy erről számszerűen meg tudjunk bizonyosodni, hónapról hónapra segítségül hívjuk a KSH által számított éves és havi élelmiszer-átlagárakat, illetve az átlagnyugdíjról szóló információkat. A két átlagot elosztva egymással egy indexszámot kapunk, amely azt mutatja meg, mennyit ért az adott évi (havi) nyugdíj zsemlében, párizsiban, tejben, sertéshúsban, stb. mérve. Minél magasabb az index, annál többet ért adott termékben a nyugdíj.

Zsemlében  mérve (aminek már 31 forint az átlagára április óta) sajnos nem élnek jobban a nyugdíjasok idén mint egy évvel ezelőtt, annak ellenére sem, hogy emelkedett a nyugdíj. A tojásindex év eleje óta stagnál. A tojás, a szakértők által húsvét utánra jósolt drasztikus drágulása elmaradt,sőt a mutató a nyugdíjasok szempontjából júliusra nagyon picit javult is.

A  tej és húsárak is hamarosan az egekbe szökhetnek, ez az előrejelzések szerint már csak idő kérdése. Egyelőre azonban valamivel több liter tejre is futná a nyugdíjból júliusban, mint az év eddigi mélypontjának számító előző hónapban. A párizsi szintén tartja magát - némileg magasabb szinten mint 2020 átlaga, viszont a korábbi évek indexeinek nyomába sem ér. A bontott csirke indexen azért már látszik a drágulás beindulása, az ugyanis először teljesített a 2020-as átlag alatt. A sertéshúsindexen még mindig csak az látszik, hogy drasztikusan és tartósan csökkenni kezdtek tavaly a sertéshúsárak, több együttes hatás eredményeképpen. Az viszont előrevetíthető, hogy hamarosan az összes húsféle esetében elkezdenek emelkedni az árak.

A burgonyaindex év eleje óta lassú csökkenést mutat, egyre kevesebb krumplira jut a nyugdíjból, és júliusban a 2020-as (és 2019-es) nagy visszaeséseket is felülmúlta, lassan drasztikusnak mondható az emelkedés a burgonya árában. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy már a jóval drágább újkrumpli árát  vizsgálják, de az egy évvel ezelőtti számokat megnézve a különbség így is drámai. Az almaárak tavalyi drasztikus emelkedése kihatott még a mostani árakra is, tulajdonképpen tavaly április óta nem ment 400 és idén április óta 450 forint alá a kilós átlagár. Így továbbra csak 330 kiló almára elég a havi átlagnyugdíj.

73 kilóval kevesebb krumplira futná a 2020-as nyugdíjból, mint a 2021-esből, ekkora drágulás mellett.

A lisztindex májusban enyhe javulást mutatott az előző hónaphoz viszonyítva, de júniusra visszaesett az év eleji mélypont alá és júliusban is ezen a szinten maradt. A cukorindex tovább stagnál, minimális javulást mutatva az előző havihoz képest. Ami a húsárakat illeti: a sertéshúsindexen meglátszik, hogy drasztikusan és tartósan csökkenni kezdtek tavaly a sertéshúsárak, több együttes hatás eredményeképpen.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2497) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate