Marci arra vágyott, hogy egyszer egy óriáskerékről nézhessen le a világra. A hatévesen elhunyt tündéri kisfiú utolsó kívánságát édesanyja váltotta valóra.
Az elsők között ült fel családjával a tatabányai óriáskerékre Kovács Orsolya, aki egy fotót is készített az alkalomról. A képkockán jól látható ő maga, azaz az édesanya, az apa, a kétéves Lujza és egy fotó, amelyen Marci látható.
A kisfiú ugyanis már csak így lehetett ott velük: ez lesz az első karácsonyuk nélküle.
Kovács Márton háromévesen éppen csak óvodáskorú lett, amikor kiderült, hogy nagyon beteg, rákos. A kisfiúra őssejtbeültetés, gyógykezelések és steril szoba várt, amelyeket három évnyi küzdelem, élni akarás és a legapróbb dolgokban is felfedezett öröm követett. A kis Marci bakancslistát készített édesanyjával: egy felsorolást, amiben olyan tételek szerepeltek, amelyeket nem szabad kihagyni az életből.
– Marci sok mindent szeretett volna kipróbálni, amire akkor nem volt lehetősége, hiszen a kezelések miatt el voltunk zárva a külvilágtól. Aztán tavaly júliusban kiderült, hogy a terápia ellenére kiújult nála a betegség, az orvosok pedig kimondták: nem tudják meggyógyítani.
Akkor kezdtük el írni a bakancslistát, közösen. Budaörsön állt akkoriban óriáskerék, amire nagyon szeretett volna felülni. Felírtuk hát a listánkra. Tudtam, hogy ha ő elmegy, én akkor is megvalósítom az álmait
– mondta Orsolya a kemma.hu-nak, hozzátéve, a három év alatt, amíg el voltak zárva a külvilágtól, megtanultak örülni a legapróbb dolgoknak is.
– Ezt a derűt, pozitivitást hiányolom az emberekből. Én nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Tatabányán is lesz óriáskerék. Annak ellenére akartam felülni rá, hogy egyébként tériszonyos vagyok és félek a magasban. Előtte viszont hideget-meleget kaptam érte az interneten. Szomorú, hogy az emberek semmiben nem látnak már jót, mindenben csak a hibát keresik. Fogalmuk sincs róla, mennyivel gazdagabban élhetnének, ha nyitottak lennének a világra és az élményekre. Az élet szép, ha más szemüvegen át nézzük – fogalmazott az édesanya.
– Amikor Marci még velünk volt, szerettük nézni az ablakok fényét, kitalálni, vajon milyen család él odabent, ahonnan kiszűrődik. Találgattuk, vajon hogyan élnek, hogyan várják a karácsonyt. Ezt láttam, erre emlékezhettem az óriáskerékről, fentről, és nagyon szép volt – nyilatkozta Orsolya.
Mi annak idején az onkológián töltöttük az ünnepet is. És szenteste, amikor bekiabált a steril szobába nekünk a nővérke, hogy 324 védekező sejt van, akkor az én kisfiam felugrott az ágyban, és bár lógott belőle a sok infúzió, nem volt haja, sem szemöldöke, szempillája, de felderült a hírtől. „Igen, anya, megcsináltuk, ez a legjobb karácsony!” Ezt mondta Marci
– emlékezett vissza az akkori karácsonyukra Orsolya.
Különleges kisgyermek volt Marci, sok jót hagyott maga után. Szüleinek a kisfiú születése után azt mondták az orvosok, hogy nem lehet több gyermekük. Betegsége alatt Marci azonban azt mondta édesanyjának és édesapjának, hogy neki márpedig születni fog egy kishúga.
– Amikor Lujza lett, mi még nem is tudtunk róla, de Marci egy napon megpuszilta a hasamat és így szólt: ideje volt, hogy adtál nekem egy kistesót! Csak utána csináltam tesztet és tudtam meg azt, amire az orvosok csak annyit mondhattak, hogy az élet utat tört magának – idézte fel az édesanya.
Marcinak tehát tényleg született egy kistestvére, akiről pontosan tudta, hogy lány lesz.
Mintha azt szerette volna, ha maradna nekünk valaki utána. Aki segít túlélni a hiányát. Lujzával egy igazi szeretetbombát kaptunk, akinek hiszem, hogy Marci súg. De hiányzik így is, hogy mindig velünk maradt. Jött velünk az óriáskerékre, és elvittük repülni is, mert arra is vágyott
– árulja el Orsolya, aki minden közös tervet megvalósít arról a listáról.
– Egyszer be kell ülnöm egy Lamborghinibe, és vezetnem kell tankot is. De van egy még nagyobb álmunk, amit valóra kell váltanom. Marci nagyon szeretett volna eljutni Párizsba, az Eiffel-toronyhoz. Azt mondta: anya, oda hófehér ruhát kell felvenned, és én feleségül veszlek! – meséli elcsukló hangon, szavaiban mégis derűvel az édesanya.
Orsolya állítja: erejét Marciból meríti. Tőle tanult meg ugyanis máshogy élni, nyitottnak lenni az élet legapróbb örömeire is. Volt is Marcinak egy kedvenc mondata, amelyet szlogenként hangoztatott:
„Csak a szeretet számít, és nincs más opció.”
– Hat évig éltünk érte, és a végére már fel voltunk készülve rá, hogy elmegy. De arra nem, hogy milyen lesz nélküle. Májusban halt meg, négy nappal a hatodik születésnapja után. Az utolsó napokban azt mondogatta: Anya, ne sírjál, mert mi kemények vagyunk. Mindig emlékezz rám, de ne sírjál! Mert veled leszek! És tényleg mindig velünk van. Ott volt az óriáskeréken is.
