-

Ekkor helyezik végső nyugalomra Szilágyi Istvánt! Fia döbbenetes kijelentést tett.



Budapest — Pénteken helyezik örök nyugalomra a rákoskeresztúri Új köztemetőben a három hete brutálisan meggyilkolt Szilágyi Istvánt (†82). A ceremónia nyilvános lesz, s minden bizonnyal sokan kísérik utolsó útjára az egykor népszerű színművészt.


Özvegye, Humenyánszky Jolán (78) több, régen látott vidéki rokona is jelezte, hogy Budapestre utazik, leróni a végtisztességet. Az azonban biztos, hogy – Joli néni nagy fájdalmára – szeretett unokája nem lesz ott a temetésen, ahogy – bár a Ripost szerint az özvegy nagyon szeretné – a színész fia, Péter (49) sem, akit az apja megölésével gyanúsítanak. Egyik barátja a Blikknek elárulta, a férfit nem érdekli a ceremónia.

– Péter fejében meg sem fordult, hogy ott legyen a temetésen. Nem is kérvényezte a lehetőségét, valójában nem akar ott lenni, nem akarja látni, amikor az apja hamvait beteszik a földbe. Egyszerűen nem érdekli az egész – mesélte lapunknak az ismerős, aki arról is beszélt, hogyan érzi magát az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezelt Péter. – A helyzethez képest rendben van. Kezelik, kiváló szakemberek foglalkoznak vele, és Péter egyre többet beszél arról, mi és miért történt azon a végzetes napon.

Jolika néni töretlenül hisz abban, hogy fiát meggyógyítják az IMEI-ben, az özvegy többször említi Péter nevét, mint az elhunyt Szilágyiét. Sajnálja, hogy a fiát és az unokáját nem ölelheti meg a szertartáson, ám újra láthatja majd a testvérét, Saroltát, aki – minden ellenérzését félretéve – Ózdról utazik a fővárosba a temetésre.

– A nővéremmel nem volt mindig zökkenőmentes a kapcsolatunk, ahogyan Pistával sem. De annyit megérdemel, hogy ott legyek a temetésén. Talán a legjobban pont Pétert sajnálom ebben az egész történetben… – mondta megtörten Sarolta.

Ő minden bizonnyal helyet kap majd a ravatalozóban, ahol mindössze tízen tartózkodhatnak a szertartás alatt.

– A 100 Tagú Cigányzenekarból is eljön három-négy zenész, de Szabó Ádám is eljátszik majd egy dalt harmonikán – árult el részleteket az urnás temetésről az özvegyet mindenben segítő Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa. – Joli néni rendelt koszorút, a szalagra pedig a következő szöveget íratta fel: „Szeretett feleséged búcsúzik. Emléked örökre megmarad.” Féltem attól, hogyan viseli a temetés napját és az utána tartandó tort, ugyanis szeretnénk tartani egy kis megemlékezést a temetés után.



Többen is búcsúztatják

Az özvegy kérésére Szilágyi Istvánt elhamvasztották, az urnát sírban helyezik el az Új köztemetőben. A szertartáson búcsúbeszédet mond a Győri Nemzeti Színház igazgatója, Forgács Péter, Pityi bácsi szülőfalujának, Gyomaendrődnek polgármestere, Toldi Balázs és a fővárosi XVI. kerületnek a képviselője, Rózsahegyi Péter is. A színészt Sóskuti Zoltán református lelkész temeti el.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate