-

Napi vicc, mert minden napra jár egy mosoly



Három hajótörött úszik a tengerben. Egyszer csak meglátnak egy hajót. Örülve a megmenekülésüknek odaúsznak, de a hajón apácák utaznak, és csak úgy engedik fel őket, ha levághatják a férfiasságukat. Az egyikük már nem bírja tovább. Felszáll, és nem sokkal ezután rövid ordítás hallatszik.
Telik-múlik az idő, a másik is elfárad. Felkéredzkedik, majd fájdalmas, hosszú ordítás hallatszik.
Lassan a harmadik is elfárad, és ő is felmegy.
– Sajnos a maga nemi szervét is el kell távolítanunk – mondja a főnővér.
– Rendben van, de megkérdezhetem, hogy miért ordított az első rövidet, a második meg hosszabbat?
– Megkérdeztük, hogy mi a foglalkozásuk. Az első azt mondta, hogy favágó, annak fejszével
csaptuk le, a második asztalos, ezért neki legyalultuk.
Erre a férfi elkezd vigyorogni.
– Hát maga minek örül annyira?
– Én cukrász vagyok. Mire elszopogatják, majd csak kikötünk valahol.


+1




Egy vak dobos és egy süket bőgős játszik egy csehóban.
Megszólal a vak dobos:
- A vendégek táncolnak?
Erre a bőgős:
- Miért, játszunk már?

Népszerűek

Címkék

aktuális (2494) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (289)

Translate