-

A fényképész 2 tündéri kisbabáról készít fotókat, de eközben egy képtelenségre figyel fel



Ki ne ismerné Rómeó és Júlia történetét, Shakespeare halhatatlan drámájából. Az élet úgy döntött, hogy rendez valami hasonlót, cuki kiadásban.

A Hernandez és a Shifflett család nem állt ugyan viszályban egymással, de soha az életben nem is találkoztak. A sors azonban úgy döntött, hogy frappáns módon hozza össze őket.

Mindkettejük kisbabája március 26-ra volt kiírva, a Coastal Carolina Kórházba. A nevüket a szülők már jó előre eldöntötték.

A Hernandez baba a Romeo nevet kapta, Romeo Santos énekes után, míg a Shifflett baba a Psych – Dilis detektívek című sorozat egyik főszereplője után kapta Juliet lett.

A különös és egyben édes egybeesésre az a fényképész, Cassie Clayshulte jött rá, akit egymástól függetlenül mindketten felkértek a kicsik fotózására.

Mindenki nagyon szellemesnek találta a sors húzását, és a két család el is döntötte, hogy a kicsik első születésnapi zsúrját együtt fogják megtartani, a parti pedig a babák nevéhez méltón, Shakespeare-témájú lesz.

A fotós viccesen megjegyezte, hogy szívesen fotózik majd Rómeó és Júlia jövőbeni esküvőjén is 🙂

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate