A nigériai párnak különböző ikrei születtek. Amikor az apa rájött az okára, alig akarta elhinni...



A terhesség és egy gyermek születése csodálatos dolog, képes megváltoztatni nem csak az édesanya életét, hanem az egész családét is azután.

Manapság már nem ritka, hogy valakit ikrekkel áld meg a sors, a gének nagy szerepet játszhatnak ebben.

Az ikres szülők élete ugyanolyan boldog és örömteli, mint másoké, bár néha lehet kissé nehezebb, hiszen nem egy, hanem egyszerre két gyerek körül kell forogni, akik egészen pici korban szinte egyszerre élnek meg mindent.

Stacy és Babajide egy barna bőrű házaspár, akik nagyon boldogok voltak, amikor megtudták, hogy Stacy gyermeket hord a szíve alatt, később pedig mint kiderült nem is egyet, hanem kettő, ugyanis ikrek.

A nigériai pár azonban álmában sem gondolt volna arra, hogy az ikrek egy valamiben nagyon különböznek: a bőrük színében. Olyannyira, hogy az egyik baba egészen csokibarna színű, míg a másik gyermek nagyon ritka fehér bőrrel és hajjal született a világra, a szeme színéről már nem is beszélve.

Daniel és David, a két kis jövevény igazi csodának számítanak nem csak családjuk körében, de bárhol, ahová csak mennek, mindenhol megcsodálják őket, legfőképp ezért a különlegesség miatt.

„Amikor az orvos azt mondta nekem, hogy a gyerekeim nem egyformák, nem tudtam, mire számíthatok. De láttam, hogy eltérő a haj- és a bőrszínük, és nem hittem el ”- mondta Stacy.

Később kiderült a különös bőrszín titka, ami nem más, mint egy ritka genetikai betegség, az úgynevezett albinizmus.

Az albinizmus a színanyag képződésének veleszületett zavara, mely csökkent vagy hiányzó pigmentációban nyilvánul meg. A melanin nevű festékanyag hiánya előfordulhat a bőrben, a szőrzetben és a szemben egyszerre (okulokután albínó) vagy külön-külön. Az albínók bőre tejfehér, hajuk fehér, szemük pedig pirosas.

Ez az örökletes rendellenesség minden rassznál megfigyelhető és gyakran jár együtt a szem különböző elváltozásaival . Bizonyos esetekben az írisz és az ideghártya pigmentációja hiányzik, más esetekben a pigmenthiány csak a bőrben (Vitiligo) és a hajban lép fel. Mindkét forma gyakran a látásélesség csökkenésével jár. Emellett az albínók bőre fényérzékeny.





Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (808) érdekességek (939) fejtörő (59) megható (248) megrázó (62) recept (376) viccek (122)