Az eddigi legszigorúbb intézkedést hozták meg – Mától ez vár az oltatlanokra!



Alexander Schallenberg osztrák kancellár vasárnap bejelentette, hogy hétfőtől gyakorlatilag zárlat alá kerülnek azok az emberek, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen.

Mindenképpen növelni kell az oltottsági arányt, mert az szégyenletesen alacsony.

– idézi a Deutsche Welle az osztrák kormányfő sajtótájékoztatóját.

Az új intézkedés értelmében november 15-től az oltatlanok csak speciális és meghatározott célból hagyhatják majd el otthonukat, például ha orvoshoz, élelmiszerért, dolgozni vagy épp oltatni mennek. Az oltottak mellett a karantén azokra sem vonatkozik, akik nemrég estek át a betegségen. Az intézkedést pedig szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel fogják betartatni.

Tegnap még úgy volt, hogy csak Felső-Ausztriában és Salzburg tartomány vezetik be a példátlan szigorítást, amit az intenzív osztályon fekvők számától tették volna függővé, de Schallenberg szerint nem várhatnak tovább és azt már korábban is jelezte, valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy az egész országban karanténba küldjék az oltatlanokat.

Ausztriában a lakosság alig 65 százaléka vette fel az oltást, ami az egyik legalacsonyabb átoltottsági arány egész Nyugat-Európában.

Az országban jelenleg 11 százalékban telítettek az intenzív osztályok, ha ez a mutató eléri a 33 százalékot, akkor az egészségügy helyzete kritikussá válik.

Ausztriában a járvány kitörése óta 948 100 koronavírusos esetet regisztáltak, a betegségben pedig idáig 11 689-en hunytak el.

A hétnapos fertőzési ráta 100 ezer lakosra vetítve 775,5 az egy héttel ezelőtti 528,8 és a két héttel ezelőtti 316,4 új esethez képest.

Ehhez képest például a szomszédos Németországban 277,4 ez az érték, és ott is több tartományban szintén szigorításokra készülnek.


Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (935) elgondolkodtató (17) érdekességek (973) fejtörő (61) megható (257) megrázó (66) recept (384) viccek (124)