„Ha az emberiség tudná, micsoda gyógyereje van, nem termesztene mást, ezt..."



A csalánnak minden része fogyasztható és felhasználható a naturista gyógyászatban: a gyökere, a szára, a levelei, a virágai és a magjai is.

Maria Treben osztrák író, a gyógynövények szakértője, Egészség Isten patikájából című könyvében azt írta, mióta felfedezte a csalán gyógyító erejét, minden nap fogyasztotta ezt a növényt.

„Amióta megismertem a csalán gyógyhatásait, szokásommá vált négy hetes kúrákat végezni csalánteával.” – írta.

A csalán évente kétszer jelenik meg: tavasszal és ősszel. A csalánteából naponta 2-3 csészével ihatunk: az elsőt reggel, körülbelül fél órával reggeli előtt, majd később a nap folyamán még további 1-2 csészével.

A terapeuta azt mondja, hogy ha a teát kis kortyokban isszuk, a gyógyító hatás még jelentősebb lesz.

„Egy-egy ilyen ivókúra után összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam és minden alkalommal az az érzésem, hogy háromszor annyit tudok teljesíteni, mint általában.” – írja Maria Treben.

A tonizáló és energizáló hatáson kívül a csalán számos betegség megelőzésében is hasznos lehet.

„A családom és én évek óta nem szedünk semmiféle gyógyszert és rugalmasnak és fiatalosnak érzem magam.” – mondta Maria Treben.

Súlyosabb betegségek esetén a csalánkúrát több héten át kell folytatnunk. Ilyenek a:


a máj, az epe és a lép betegségei;

lépdaganat;

a gyomor és a légzőszervek hurutos megbetegedései;

gyomorgörcsök;

gyomor- vagy bélfekély esetén;

tüdőbetegségek;

a vér és vérképző rendszer betegségei;

leukémia;


Ha megelőző jelleggel fogyasszuk, igyunk csak napi 1 csésze teát az év minden napján. Segít megelőzni a megfázást, vírusos és bakteriális fertőzéseket és az allergia ellen is hatásos (például allergiás rhinitis vagy más néven szénanátha ellen is).


Tisztítja a vért és a bőrt. Segít megszabadulni az ekcémától és a fejfájástól. Ugyanakkor megakadályozza vagy megelőzi az ízületi és reumás fájdalmat.

A csalántea magas vastartalma miatt növeli a vér hemoglobin szintjét, így hatásos lehet fáradság, erőtlenség, kimerültség esetén.

Maria Treben szerint a csalánt csak forrázni kell, körülbelül 30 másodpercig, de semmiképpen sem kell főzni. Így a növény megőrzi értékes hatóanyagait.

Vannak, akik kellemetlen, keserű íze miatt nem szívesen fogyasztják ezt a teát, de erre megoldást jelenthet, ha valamilyen más gyógynövénnyel, például mentával vagy kamillával kombináljuk a csalánt. Ugyanakkor citromlével és mézzel, vagy akár melasszal is ízesíthetjük (ami gazdag vasban és ásványi anyagokban).


A fenti cikk csak tájékoztató jellegű, mielőtt nekifognál bármilyen kúrának kérd ki orvosod, családorvosod véleményét. Fontos megjegyezni azt is, hogy a csalánteát csakis kiegészítő kezelésként szabad alkalmazni, mindenképpen tartsuk be az orvos utasításait.

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (935) elgondolkodtató (17) érdekességek (973) fejtörő (61) megható (257) megrázó (66) recept (384) viccek (124)