-

Ezeket ettük gyerekkorunkban, mégis egészségesek voltunk!



Régen minden más volt, tudom, elcsépelt szöveg, de ez akkor is így van, nem mondta meg nekünk soha senki, hogy ezt vagy azt ne edd meg, mert egyrészt beteg leszel tőle, másrészt elhízol. Nem volt ilyen, ettünk mindent, amit csak találtunk, és milyen boldogok voltunk! Soha semmitől nem volt semmi bajunk, nem voltunk betegek. Amikor felköltöztünk a városba, akkor nem volt lehetőség már erre, ettük azt, amit kaptunk és láss csodát, egyre többször betegedtünk meg, persze, nem az ételektől, persze.


Az ételeket nem dekáztuk ki, hogy ma csak ennyit ehetünk meg, nem volt fehérje-, vagy éppen szénhidráttáblázatom, mert minek is számolgatnám a kalóriákat. Nagyim jut eszembe mindig, drága nagymamám lekevert volna két pofont, ha azt mondtam volna neki, hogy a sütije hizlal, nem eszem meg. Az öregek is és mi is az ösztönök után mentünk, ha valamit megkívántunk megettük. És hogy mik is voltak ezek? Nézzük!

Többnyire a kertből táplálkoztunk, mivel vidéken mindenkinek, így nekünk is volt kiskertünk, ahol megtermeltünk mindent, zöldséget, gyümölcsöt, tényleg minden volt, ami csak kell! A reggelink sem olyan volt, mint másnak. Úgy kezdődött, hogy kimentünk a kertbe, szedtünk paradicsomot, paprikát, retket, leültünk az asztalhoz, kentünk egy kis vajat a kenyérre és már ettük is jó ízűen a friss zöldségekkel. Néha a vajat kiegészítettük lekvárral, de ami mindig meg volt, az a finom kakaó. Ez is különleges volt, mivel házi tejjel készítettük el!

Az ebéd is teljesen más volt, minden egyes nap délben ettem, nem később, nem hamarabb, hanem délben. Ha akkor nem voltam az asztalnál, lemondhattam az ebédről. A menü mindig leves és második, a hétköznapok változatosak voltak, a vasárnap viszont állandó, szigorúan húsleves, másodiknak pedig rántott hús rizzsel. A vacsorát sem válogattuk meg, mindig azt ettük, ami maradt az ebédből, nem volt külön főzés vacsorára, nem volt melegszendvicskrém meg ilyen-olyan dolgok, de nem is kellettek! Sütiről viszont csak akkor hallottunk, amikor nagyinál voltunk vagy ha vasárnap volt, ezenkívül szinte soha.

Házilag készítettünk mindent, a kovászos uborkát, a savanyúságokat, a sajtot, a túrót, de még a kenyeret is. Télen aztán jött a disznóvágás, és mindig volt hurka-kolbász az asztalon. A kertben tyúkok, kutyák, macskák, disznók szaladgáltak, már amíg apám engedte. Mindig volt friss tojásunk, tejünk a szomszédtól, húsunk, mindenünk! És mindig mindent szerettünk, nem válogattunk, megettünk mindent! Hozzáteszem, nem volt olyan, mint a mostani gyerekeknél. Ne mondjátok, hogy nincs igazam, láttam, számos gyerek nem eszi meg, amit elé tesznek, elkezd hisztizni és máris kap mást. Mi nem kaptunk, és nem sajnálom!

Néhány fotó azokról a régi ételekről, amik gyakran kerültek az asztalunkra, de a mai fiatalok többsége, valószínű meg sem kóstolná őket. 

Köményes rántott leves, amibe gyakran pirított kenyérkockákat tettünk, már ha volt. Ha nem, akkor magában ettük.


Tejes puliszka. Ma már elképzelhetetlen lenne az asztalon, de nálunk nagyon sokszor készült!


Krumplilaska. Ó, drága nagymamám mennyit készítette! Csak krumpli, liszt és víz.


Hús nincs, krumpli van, a vacsora dübbencs lesz! És mi ettük.


Krumplis tészta... káposztás tészta... mikor melyik került az asztalra.


Napestig sorolhatnánk... zsírban sült kenyér, cukros kenyér, tejbe áztatott kenyér... Rengeteg főzelék, vasárnaponként a legfinomabb házi sütemények: tolófánk, csörege, bukta... 
És nem válogattunk.

Hús valóban nem sokszor került az asztalra, de a bödönben a zsír alá dugdosott sült hús olyan finom volt, amit azóta sem ettünk olyat, de még csak hasonlót sem. Nagymamám kocsonyája, a csirkepaprikása... Talán azért becsültük az ételeket annyira, mert nem volt természetes, hogy mindig minden van. 

Népszerűek

Címkék

aktuális (1874) elgondolkodtató (122) érdekességek (1164) fejtörő (72) megható (273) megrázó (67) recept (426) viccek (134)

Translate