-

Mi történik Budapesten? Lezárták Kispest egy részét a rendőrök, megint egy véres emberrel száguldott el a mentő




Olvasóink beszámolói szerint számos rendőr dolgozott valamin nagyon keményen csütörtökön reggel Kispesten, a Templom téren. Kordonszalagokkal zárták le a környéket, de még a posta épületének lépcsőjét is. Úgy tudjuk, még hajnalban valakik életveszélyesen összevertek a nyílt utcán egy embert. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Blikknek azt a felvilágosítást adta, hogy csütörtökön hajnali 2 óra 45 perc körül a XIX. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a Templom téren, egy földön fekvő férfit találtak, akinek a fején bántalmazásból eredő vérző sérülés volt.


A fejsérült férfit a mentők kórházba vitték.

A BRFK Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, az elkövető felkutatása folyamatban van - közölte a Blikk-kel a rendőrség.

Tehát pontosan még nem tudni, hogyan történhetett meg, hogy Budapesten megint félholtra vertek valakit az utcán, a rendőrség nyomoz.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate