-

Kidobták a maszk nélküli asszonyt egy budapesti üzletből, az 56 éves nőnek eltört a csuklója





Tettlegességig fajult a vita egy XI. kerületi boltban, miután egy 56 éves vásárló otthon felejtette a maszkját, így anélkül akart beszaladni a boltba. Ibolya a Bartók Béla úton szeretett volna péntek reggel gyorsan vásárolni, de a biztonsági őr ezt nem engedte meg neki.

„Elvettem egy kosarat és már mentem is volna a reggelimért, de a biztonsági őr feltartóztatott. Közölte, hogy kötelező felvenni a maszkot, csak azután maradhatok az üzletben” – kezdte a Ripostnak a nő, aki – elnézést kérve a maszk hiánya miatt – felajánlotta, hogy eltakarja az arcát, bár amúgy sem volt senki a kisboltban. A biztonsági őr azonban követte őt a sorok közé, majd felszólította, hogy hagyja el az üzletet.

„Erre már én is felkaptam a vizet, mondtam, hogy ne beszéljen így velem. Erre kiabálni kezdett, mire ledobtam a kosarat és kimentem. Ahogy kiléptem mellette, két kézzel lökött rajtam egyet. A kezemre estem, ami borzasztóan fájt. Feltápászkodtam és sírva mentem a szemközti villamosmegállóba, ott javasolták, hogy hívjak mentőt és rendőrt.”

Ibolya így is tett, s mint kiderült, eltört a jobb csuklója, ami hat hétre gipszbe került. A nő így dolgozni sem tud, emellett nagyon megviselték a történtek lelkileg is.

„Az igaz, hogy nem volt rajtam maszk, de eltakartam a számat és kimentem az üzletből, miért kellett bántani? Egyszerűen nem tudom ezt feldolgozni…”

A lap információi szerint a kórházban, ahol ellátták Ibolyát, hivatalból feljelentést is tettek, a rendőrség már kihallgatta a szerencsétlenül járt vásárlót.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate