-

Így használd a pénzhozó fát, hogy szerencsét és sok pénzt hozzon az életedbe!





A pénzfaként is emlegetett pozsgás sok lakásban megtalálható, azonban, akik egy kicsit jobb anyagi körülményekre vágynak, mindenképp szerezzenek be legalább egyet belőle.

A Crassula, pozsga-, vagy pénzfa az egyik legfontosabb kelléke azoknak az otthonoknak, akik a feng-shui elv szerint rendezik be lakásukat.

A pozsgás levelű élénkzöld növény nem csak nagyon dekoratív, de szerencsét is hoz az ott lakókra, pozitív energiával tölti fel őket.

A Crassula eléggé fényigényes, ezért csak olyan lakásban tartsuk, ahol ezt biztosítani tudjuk számára. Helyezzük valahová az ablak mellé, de vigyázzunk, hogy ne érje közvetlenül erős napfény.

A túl erős fény, vagy az égető nap befolyásolhatja a növény fejlődését, és virágzását.

Bár mifelénk ritkán virágzik, de ha olyan szerencsések vagyunk, hogy láthatjuk kis fehér, csillagszerű virágait, akkor igazi szépségben lehet részünk.

Tavasszal, és késő ősszel virágzik.

Ahhoz, hogy jól fejlődjön biztosítani kell számára egész évben a 22-26 fok közötti hőmérsékletet.

Nem igényel túl sok vizet, a melegebb évszakokban hetente egyszer öntözzük, télen pedig 3 hetente is elegendő az öntözés. Nem szereti a nedvességet, ha túl magas a páratartalom a lakásban, foltos lesz a levele.

A fejlettebb példányokat nagyobb edénybe kell ültetni. Tavasszal mindig egy kicsit vágjuk vissza, így serkenthetjük, hogy vastagabb, fásabb legyen a törzse.

Nagyon könnyű szaporítani, törjük le egy ágát, vágjuk le az alsó leveleket, és szúrjuk jó vízlevezetésű talajba.

A pozsgafa leveiben található éteri olaj serkenti az agyi aktivitást, és növeli a fizikai erőnlétet is.

A Feng-shui szerint, mielőtt elültetnénk a pozsgafát, tegyünk az ültetőföldbe 6 kisebb pénzérmét, és gondoljunk erősen egy gazdag, sikeres, és boldog emberre. Mindahányszor megöntözzük a pozsgafát, mindig ez a kép lebegjen a szemünk előtt.

Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2495) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate