-

Amiről sokan nem tudnak: így mutatható ki a rák a tünetek megjelenése előtt 4 évvel!




Négy évvel az első tünetek megjelenése előtt már képes kiszűrni a rákot egy új vérvizsgálat.

 Hihetetlen felfedezést tettek a tudósok: kifejlesztettek egy olyan vértesztet, amely négy évvel az első tünetek megjelenése előtt már képes kimutatni a szervezetben ötféle rákot.

Így a gyomor-, a nyelőcső-, a bél-, a tüdő- és a májrák lehet hamar kiszűrhető, nagyban növelve a túlélési esélyeket.

A „folyékony biopszia”, a PanSeer képes a vérből kiszűrni azokat a DNS-fragmentumokat, amelyek magukban hordozzák az említett ötféle rák jeleit.

A tudósok azt hangsúlyozták, hogy a teszt nem rákot jósol, hanem kiszűri azokat a már meglévő kóros elváltozásokat, amelyek egyelőre nem okoznak tüneteket.

Azzal, hogy akár évekkel korábban is felfedezhetik a rákos sejteket, elősegítik a gyógyulást, valamint elkerülhető lenne így a drasztikus, invazív beavatkozás.

Kun Zhang professzor, a kutatás egyik vezetője azt mondta, a cél az lenne, hogy ilyen teszteket alkalmazzanak az orvosok az éves szűrővizsgálatok során is.

Ehhez azonban több tesztre is szükség lesz, hiszen most még csak 600 emberen próbálták ki a „folyékony biposziát”.

A kutatásban résztvevő csoport tagjai közül senkinél nem diagnosztizáltak korábban rákot.

A teszt elvégzése után azonban 200 személynél mutatták ki a kóros sejtburjánzást, amelyet további vizsgálatok igazoltak is – írta a Nature Communications tudományos folyóirat.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate