Nostradamus, látnivaló, egyszerre elődünk, kortársunk és utódunk, hiszen mindent tud rólunk, még azt is, amit gondolunk róla, sőt, azt is, amit csak gondolni fogunk. Így nincs is abban semmi meglepő, hogy még mindig életben van. A legenda szerint 1566. július 2-án nem halt meg, csak “megrendezte” a temetését, valójában tágas föld alatti cellába költözött, és ott, védve a külvilágtól, egy lámpás gyér fényénél fáradhatatlanul dolgozik. Azt beszélik, még a XX. század elején is akadtak olyanok Salon-de-Provence-ban, akik eskű alatt álltották: a csöndes nyári éjszakákon tulajdon fülükkel hallották a látnok papirost szántó tollának halk, de világosan kivehető percegését…
Most azt mondják, jóslatait csillagjegyere bontották és erre figyelmezteti a következő csillagjegyeket az év második felében...
Halak:
Vigyázzon, mert az őszi hónapokban pénzt veszíthet. Akár a munkahelye, akár a családtagjai közül ki akarják használni önt anyagilag. Ne engedjen nekik. Legyen mindig megfontolt, körültekintő. Ami nem hangzik igaznak, az valószínű nem is az.
Csak megfontoltan döntsön.
Mérleg:
Vigyázzon, kikben bízik meg. Ugyanis valaki a háta mögött áskálódik és megpróbálja besározni. Figyeljen jobban oda a barátaira, mert nem mindenki az, akinek mondja magát. Legyen elővigyázatos, kivel milyen információt oszt meg, így nem tudják majd felhasználni ön ellen.
Rák:
Ne akarjon elutazni, ugyanis ezen a téren a negatív energiák rezgése most nagyon erős. Semmi sem úgy alakulna ahogy szeretné. Legyen inkább a családjával és a szeretteivel. Ha esetleg új üzletbe fektetne, vásárolna, azt is halassza most el, mert nem járna szerencsével.