Az anyám nagyon érdekes természet. Már gyerekkoromban is az volt. Ha kimosta a ruháim, elvárta, hogy valamit csináljak meg helyette. Sepregessek fel, segítsek a főzésben, hozzak haza jobb jegyeket...
De a korral előrehaladva teljesen tönkre teszi az életem. Nem élünk már együtt, de lelkileg zsarol és mindenért ugráltat.
Menjek el naponta többször a boltba...
Főzzek neki kímélő ételeket...
Minden nap menjek át és mossak fel...
Vasaljam ki a ruháit...
Vigyem el fodrászhoz...
És természetesen mindent én fizessek. A fodrászt, a masszőrt, a bevásárlásokat... mert szerinte ez neki jár.
Jár azért, mert felnevelt.
A minap szó szerint ezt mondta: "Örökre az adósom vagy, azért mert felneveltelek. Én is megtettem érted, nem kellett a boltban külön fizetned azért amit ettél, velünk laktál, eltartottunk, most pedig vissza adod, amit kaptál."
Ha próbálom elmagyarázni neki, hogy a saját családom mellett nincs időm rá, hogy róla is ilyen mértékben gondoskodjak, nem mellesleg anyagilag sem engedhetek meg magamnak ennyi kiadást, hazudozni kezd a szomszádoknak. Lejárat az iskolában, óvodában, a boltban...
Máskor meg azzal fenyegetőzik, hogyha teher, akkor nekünk majd jobb lesz nélküle és tesz ennek az érdekében...
Nem tudom már mit csináljak. Tényleg az adósa lennék? Nem hiszem!
Nekem is vannak gyerekeim, kettő is. Soha nem várnék el tőlük semmit. Hiszem én szültem őket, kötelességem gondoskodni róluk. Ez nem valami hitel, amit kölcsön ad az ember, aztán visszakéri...
