-

Ekkor válhat kötelezővé a védőoltás!





Dr. Nagy Marcell foglalkozás-egészségügyi orvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára szerint főként az egészségügyben és a szociális szférában lehet indokolt a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tétele.

Jelenleg több mint 10 betegségre van kötelező védőoltás Magyarországon, így mind a jogi környezet, mind az egészségügyi hatósági környezet, mind a logisztikai háttér adott ahhoz, hogy akár a teljes népességre, akár bizonyos csoportokra, akár munkakörhöz kötötten lehessen elrendelni oltásokat kötelező jelleggel – nyilatkozta dr. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara titkára a HVG oldalán megjelent interjúban.

Azt is hozzátette, a kamara szakvéleménye az, hogy létezhetnek olyan csoportok, olyan munkakörökhöz kötődő kockázatok, amelyek indokolhatják a védőoltás kötelezővé tételét, főleg az egészségügyben és a szociális szférában.



Fontos a példamutatás

Mint dr. Nagy Marcell elmondta, a koronavírus-járvány megállításához önmagában nem elég, ha csak az egészségügyi dolgozók oltatják be magukat, mégis fontos a példamutatás, ennek köszönhetően már tapasztalható a kezdeti félelem oldódása, és egyre többen regisztrálnak az oltásra. Tapasztalatai szerint az egészségügyben dolgozók egy részére, köztük az asszisztensekre, műtősökre jobban hat a bizonytalan információözön, de személyes példamutatással és az orvosokkal történő beszélgetésekkel szakmailag megalapozott választ lehet adni a felmerülő kételyekre. Kiemelte, véleménye szerint egy felkészült, egészségügyi képzésen átesett dolgozónak nem létezik racionális érve arra, hogy miért ne oltassa be magát a világjárvány okozta helyzetben.


Forrás



Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate