-

Az országos tisztifőorvos üzenete az iskolás és óvodás gyerekek szüleinek



Hétfőn, a fokozatos iskolanyitás első napján visszatérhettek az osztálytermekbe az általános iskolák alsó tagozatos kisdiákjai, illetve az óvodák is ismét megnyitották kapuikat.

A hétfőn közzétett, vasárnapra vonatkozó járványügyi adatok alacsony új fertőzötti számot mutatnak – persze, az elvégzett tesztek számától sok minden függ –, az elhunytak száma pedig kétszáz alá csökkent.

Orbán Viktor bejelentése szerint 3,5 millió beoltottnál – tehát akár már ezen a héten – nyithatnak az éttermek teraszai. Igaz, egyelőre még az iskolások szülei is bizonytalanok abban, hogy egyáltalán vigyék-e iskolába a gyermeküket. Egyszóval sok a kérdés, lássuk, mint mondott ma az operatív törzs:

Az operatív törzs tájékoztatóján elhangzott:

Kiss Róbert elmondta,hogy a hétvégén 1911 személy ellen intézkedtek a maszkviselés hiánya miatt, 7 személlyel szemben pedig a bevásárlóközpontok területén, valamint 1 vendéglátó üzletet zártak be. Múlt pénteken Szarvason találtak nyitva egy sörözőt, a helyet 6 hónapra záratják be. Szombaton a ferencvárosi Nehru partnál 14 főt vontak ellenőrzés alá, a kijárási tilalom megsértése miatt eljárás indult ellenük. Jelenleg 45132 személy van hatósági házi karanténban.

Müller Cecília is elmondta, hogy több mint 3 millió 266 ezer személy kapta meg legalább az első védőoltását. Hozzátette: az egyéni védelmet csak a vakcina felvétele biztosítja, a közösségit pedig az, ha az egyéni védelemmel minél többen rendelkeznek. 64800 Moderna-vakcina érkezett hazánkba, amiből kapnak a budapesti háziorvosok, valamint azok, akik a második oltásukra várnak. A héten várnak 248 040 adag Pfizer-vakcinát, valamint orosz és kínai oltóanyagok is érkeznek majd.

Az oltóbuszok Tolna megyei településeken folytatják a tevékenységüket a mai napon. Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a járványügyi adatok is javulnak, kevesebb az új fertőzött, de a kórházban tartózkodók száma még mindig magas, de az is csökkenő tendenciát mutat. „Egy kicsit csökkent az egészségügyön lévő nyomás” – mondta Müller Cecília, aki meg is köszönte a dolgozók munkáját.

Eddig 4 millió 280 ezren regisztráltak oltásra. Müller Cecília elmondta, hogy összességében az állampolgárok betartják a szabályokat, különben nem javulnának a számok, így húsvétkor is fegyelmezettek voltak.

Müller Cecília megszólt az óvodák és általános iskolák újranyitásáról is. A fertőtlenítő nagytakarítás megtörtént a honvédség és az intézmények részéről. „Vigyázzunk pici gyermekeinkre, vigyázzunk magunkra” – mondta. Arra kérte a szülőket, csakis egészséges gyereket engedjenek iskolába, óvodába, valamint fontos, hogy az intézményben is tartsák be az óvintézkedéseket.

A pedagógusok oltását befejezték, ez is azt a célt szolgálta, hogy a jelenléti oktatást biztonságossá tegyék. Az oltás három kampány során zajlott: a legutóbbi a hétvégén behívtak 31 ezer, a köznevelésben dolgozót, de közülük már csak 32 százalék jelent meg, hogy igénybe vegye a soron kívüli oltakozás lehetőségét. Az első két kampányban nagyjából a 80 százalékuk jelent meg. A behívott 210 ezer pedagógusból 153 ezren kaptak oltást, ami 73 százalékos megjelenés.52 ezren viszont már korábban felvették az oltást.

Müller Cecília elmondta, hogy a védőoltást követő ellenanyag-vizsgálat a védettség kimutatására csak korlátozottan alkalmas, ugyanis fontos, hogy időben mikor történik, valamint az is, hogy ez egy tájékozódásra ad lehetőséget, de elégséges információt nem ad a szervezet védettségéről.

Arra kér mindenkit, hogy a gyártók és független laboratóriumi vizsgálatok eredményeiben bízzanak az emberek, hiszen mind az 5 vakcina, amit itthon használnak hatásos és biztonságos. Hozzátette: etikai kötelezettség is megvédeni magunkat és másokat. Müller Cecília elmondta, ha követjük a szakemberek tanácsát, hazánk előbb tud kilábalni a járványból.

A harmadik adag oltásról elmondta, hogy nincs megfelelő információ, hogy kell-e majd, avagy sem. Erről már a múlt pénteken is beszélt az országos tisztifőorvos. Nem telt el elég idő, hogy a védettség időtartalmát meghatározhassák, az is lehet, hogy mind az 5 itthon használt vakcinából kell majd egy emlékeztető dózis. Az is a jövő kérdése, hogy hány évente lesz szükséges az oltás megismétlése. Most az a fontos, hogy jelenleg tegyük magunkat védetté.

A 444.hu kérdésére Müller Cecília elmondta, hogy nem ők döntik el, kinek kell majd harmadik dózis oltás. Az is egy opció, hogy ha szezonálissá válik a betegség, az oltást évente kell majd ismételni. A kutatások és az idő dönti majd el ezt a kérdést.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate