-

Egy kertész nagy trükkje: Ezt kell tenni tavasszal a rózsákkal és egész nyáron pompázik majd!



A rózsák, ha megfelelően gondozzuk őket, nagyon hálásak tudnak lenni, hosszú időn keresztül virágokkal árasztják el a kertünket, udvarunkat. Gondoskodnunk kell róluk, a hosszú tél után fel kell készítsük a virágbaborulás időszakára.

Nézzük, mit kell tennünk tavasszal a rózsáinkkal!

Előfordul, hogy egyes ágak szép zöldek, és kezdenek hajtani, míg mások szárazak, korhadtak. Mi okozhatja ezt?

Ha nem volt megfelelően takarva télen a rózsa, akkor bizonyos ágai elfagyhattak. A tavasz közeledtével azonban figyelnünk kell arra, hogy a takarást idejében levegyük róla, mert különben penészesedés jelentkezhet a töveken.

Ha nem megfelelő helyre ültettük a rózsákat, és megáll rajtuk a fagyott víz, akkor az sem tesz jót a töveknek. Ha ősszel rajta hagyjuk a leveleket a rózsán, akkor az vizet gyűjthet magába, és letakarva számos betegség jelentkezhet a rózsatövön. Takarás előtt mindig el kell takarítanunk az elszáradt leveleket.

A rózsát akkor kezdjük el felkészíteni a tavaszra, amikor már hosszabb, napos nappalok, és fagymentes éjszakák vannak. Semmiképp ne fogjunk neki akkor, ha hideg, fagyosak az éjszakák.


1.Vágjuk le az előző évi leveleket


Az elszakadt, és megszáradt leveleket mindenképp vágjuk vissza. Az egészséges részből is legalább még 2-3 cm-et vágjunk le. Ha egészen a tövéig meg van feketedve, akkor vágjuk vissza addig, és várjunk egy pár hetet, hiszen, ha életképes, újra ki fog hajtani.

Fontos, hogy ne tápozzuk rögtön, várjuk meg, míg beindul a vegetáció időszaka. Miután levágtuk, fertőtlenítsük le a szerszámokat, és a levágott részt 3%-os oxigénes vízzel. A megmaradt részt védeni kell az erős napsugárzástól, és az időjárási viszontagságoktól. Takarjuk le egy nem átlátszó edénnyel, időközönként öntözzük.


2.Ellenőrizzük jól le az új leveleket


Ha vöröses foltokat észlelünk az új leveleken, hajtásokon, akkor azt jelenti, hogy egy végzetes betegség támadta meg. Azonnal vágjuk vissza a hajtásokat egészen az egészséges részig, majd égessük el a levágott részt.


3.Miután levágtuk, kezeljük le bordói lével


A műveletet addig kell elvégezni, amíg el nem kezd rügyezni. A nagyobb rózsatöveket ne sajnáljuk nyugodtan vágjuk addig, amíg az egészséges részhez jutunk, hiszen jövőben örülni fogunk a friss hajtásoknak, gyönyörű virágoknak.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate