-

MOST KAPTUK A HÍRT! Ha téged is Szputnyikkal oltottak, rossz híreink vannak!



Sem az Egészségügyi Világszervezet (WHO), sem pedig az európai gyógyszerfelügyelet (EMA) nem adja meg az orosz vakcina, a Szputnyik ideiglenes forgalomba hozatali engedélyét, ugyanis a gyártó nem tudja száz százalékosan teljesíteni az ehhez szükséges feltételeket.

A Moscow Times azt írja: WHO felfüggesztette az orosz Gamaleja Intézet által kifejlesztett Szputnyik V engedélyezési eljárást, egészen addig, amíg a szervezet szakértői nem tesznek egy újabb látogatást a vakcinát gyártó orosz üzemekben.

Jarbas Barbosa, a WHO egyik vezetője az ügy kapcsán azt nyilatkozta, addig állították le a folyamatot, amíg az oroszok nem küszöbölik ki a gyártási hibákat. A WHO szakemberei egyébként még májusban vizsgálódtak Oroszországban, ennek részleteiről akkor a Blikk is beszámolt.

Mint akkor közölték, a Szputnyik gyártása során nem tartják száz százalékig be a vonatkozó protokollt, illetve Barbosa azt is mondta, hogy a fejlesztő elmulasztotta, hogy az egyik vidéki gyártóval megállapodjon a készítmény legjobb előállítási módszereinek alkalmazásáról.

Ez pedig azt jelenti, hogy több ponton is megsértették a protokollt, a WHO emberei így azt várják, hogy olyan további intézkedéseket hozzanak, amelyek garantálják, az z Ufa városában működő üzemben nem szennyeződik a vakcina.

Az üzem vezetői egyébként azt állítják, hogy már orvosolták ezeket a kezdeti problémákat, ám a Moscow Tmesnak nyilatkozó független szakértők szerint továbbra fennáll az oltás szennyeződésének veszélye, szemlézte a lap írását a napi.hu.

Ami pedig az EMA-t illeti, a szervezetnél már február óta folyik az ideiglenes engedélyezési eljárás, azonban még mindig várják a hiányzó adatokat, amik alapján döntést tudnának hozni. Azt, hogy pontosan milyen információra lenne szükségük, nem árulták el. Ennek hiányában azonban továbbra sem kap veszélyhelyzeti felhasználási engedélyt az uniós szervtől az orosz vakcina, ami annak a rengeteg embernek, akit Szputnyikkal oltottak nagyon rossz hír lehet.- olvasható a blikkben.


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (292)

Translate