Friss! Megszólalt az Omega: súlyos dolgot mondtak ki Kóbor János kapcsán



„Három napja emlékeztünk meg Benkő Laci halálának évfordulójáról. Ma van egy éve, hogy Mihály Tamás is eltávozott közülünk…”

Az Omega együttes nemrég közös imára hívta a rajongókat, hogy együtt szorítsanak a nagybeteg Kóbor Jánosért. A zenész mielőbbi felépülése a tét, hiszen ő a rajongók és az Omega lelke, nélküle már igazán nem lenne minden ugyanaz.

Most újabb helyzetjelentéssel érkezett az együttes, Facebook-oldalukon sorsszerűnek titulálták legújabb lemezük, a Testamentum dalszövegeit.

„Három napja emlékeztünk meg Benkő Laci halálának évfordulójáról. Ma van egy éve, hogy Mihály Tamás is eltávozott közülünk. Alig egy hete robbant a hír, hogy Kóbor János, Mecky is kórházba került. Miközben szorítunk érte, azon gondolkodunk, mennyire volt sorsszerű a Testamentum lemez zenei- és szövegvilága.”


Majd így folytatták:


„A Testamentum hamarosan megjelenő hanglemez-változata 3 dallal bővebb, mint a CD. Ezért egy maxi CD is a boltokba kerül, a lemez megjelenésével egy időben. A kislemez alcímét Mecky javasolta még hónapokkal ezelőtt, az egyik dal címe után. Bízzunk benne, hogy Mecky felépülése után csak legyintünk ezekre a véletlenszerű összecsengésekre! Hallgassuk meg a közelgő nagylemezről a szépséges Égi jel Testamentum változatát.”


Forrás

Share:

Népszerűek

Címkék

aktuális (919) elgondolkodtató (15) érdekességek (965) fejtörő (61) megható (254) megrázó (65) recept (381) viccek (123)