-

Erre aztán végképp nem számított senki! Rusvai szerint már szükséges lehet a negyedik oltás, méghozzá EZEKNEK az embereknek:



Már nagyon esedékes a negyedik vakcina szükségessége - emelte ki a HírTV-nek Rusvai Miklós virológus, aki arra is felhívta ismét a figyelmet, hogy az omikron-variáns hamarosan beindíthatja a koronavírus-járvány ötödik hullámát.

Rusvai Miklós virológus szerint a negyedik vakcina elsősorban már azoknál lehet szükséges, akiket nagyon korán oltottak. Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdődtek az immunizálások az egészségügyben, az idősotthonokban.

A Portfolio tegnap megírta: nem várhatunk arra, hogy megérkezzen az omikron-specifikus koronavírus elleni oltás Magyarországra, hiszen sokaknak már most is nagyon alacsony a védettsége a vírussal szemben. „Akik két Sinopharm vakcinát kaptak tavasszal és egy emlékeztető oltást nyáron, azoknak lehetővé kell tenni a 4. oltás felvételét” – mondta a Portfolio-nak Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a vállalat munkavállalóinak tesztelési eredményeire alapozva. Szerinte a kormánynak januárban biztosítani kell a hozzáférést a 4. oltáshoz, aminek a felvételét azoknak is érdemes megfontolniuk, akik négy-öt hónapja kapták meg a 3. dózist, hiszen jelentősen mérséklődhetett mostanra az ellenanyag-szintjük. Sinkó beszélt az oltások hatékonyságáról, a vakcinamixekről és az oltások nyújtotta halálozás elleni védelemről is.

Rusvai Miklós a fertőzési adatok kapcsán megjegyezte, hogy habár Magyarország túl van a negyedik hullám csúcsán, a vírus az ünnepek alatt is fertőz. Az omikron hamarosan beindítja az ötödik hullámot is, ez valószínű az ünnepi népmozgás. A családlátogatások, a baráti összejövetelek vélhetően lehetőséget adtak az omikron terjedésére.


A műsorban kitértek arra is, hogy az oltás a két ünnep közötti időszakban is zajlott, továbbá januárban több oltási akciót is szerveznek az országban. Legalább egy hétvégi oltást minden háziorvosnak el kell vállalni. Azok, akik ezt a feladatot nem vállalják, bírságot kaphatnak. 


Forrás

Népszerűek

Címkék

aktuális (2495) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate