Mi folyik itt? Putyin egyszer csak eltűnt az élő közvetítésből



Vlagyimir Putyin orosz elnök épp befejezné egy gondolatát a moszkvai Luzsnyiki stadionban tartott ünnepi beszédében („Tiszta véletlen egybeesés, hogy a speciális katonai műveletek kezdete egy napra esett a születésnapjával…”), amikor egészen bizarr módon hirtelen az éneklő tömegre vág az orosz állami TV közvetítése. Azt, hogy kinek a születésnapján indult meg Ukrajna Oroszország inváziója, tehát nem tudtuk meg.

Ezen a megmozduláson szólalt fel az orosz elnök, akinek több erős mondata is volt. Szerinte például

- Oroszország sokat tett a Krím és Szevasztopol felemeléséért, a régiót ugyanis ki kellett húzni abból a „megalázó állapotból”, amiben Ukrajna tagjaként részesültek.

- A Krímben élők helyesen cselekedtek, amikor „akadályt görgettek a neonácik útjába.”

- Az ukránok népirtást követnek el a Donbaszban élők ellen, a különleges katonai művelet célja pedig az, hogy ez befejeződjön. Kijev ebben a pillanatban is „büntető csapásokat” hajt végre a régió lakosaival szemben.

- Az Ukrajnában harcoló katonák hősies magatartást tanúsítanak, egymást védik, hosszú idő óta nem volt ilyen erős az egység.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Putyin „szerverhiba” miatt tűnt el a képernyőről.

Share:
 
loading...

Népszerűek

Címkék

aktuális (1599) elgondolkodtató (101) érdekességek (1103) fejtörő (67) megható (265) megrázó (67) recept (405) viccek (133)