Itt a feketeleves! Rendkívül nehéz négy év jön. Ezek az újabb adók és költségmegvonások jöhetnek! Mutatjuk a felháborító részleteket!



Politológus a következő 4 évről: „Gondok lesznek majd az élelmezéssel, olyan váratlan dolgokkal kell szembenéznie a kormánynak, amiket az elmúlt 12 évben soha nem tapasztalt meg”

A kormánynak az energiaellátással, az emelkedő árakkal, és az élelmezéssel is komoly gondjai lehetnek.

Ahogy arról a Blikk is beszámolt, a Fidesz meglepően nagy fölénnyel sorozatban negyedjére is megnyerte a választásokat. A történtekkel kapcsolatban azóta számtalan szakértő fejtette ki a véleményét, köztük Stumpf István jogász, politológus is, aki a K!beszélő című műsornak adott interjújában elárulta, Orbán Viktor vezetésével ezúttal egy válságkezelő kormányzás veheti kezdetét.

"Válságkezelő kormányzás fog elindulni a korábbiakhoz képest egyértelműen, és azt gondolom, hogy ekkora felhatalmazás nagyon nagy felelősséget is jelent, és szerintem ezzel a felelősséggel és felhatalmazással az új kormány élni fog...A háború kellős közepén vagyunk, ami rányomja a bélyegét az energiaellátásra, hihetetlenül felszaladtak az árak, gondok lesznek majd az élelmezéssel, tehát olyan váratlan dolgokkal kell szembenéznie a kormánynak, amelyet az elmúlt tizenkét évben soha nem tapasztalt meg.Ilyen értelemben az, hogy erős kormányzópárt van, és a gyors cselekvőképességhez megvan a kormány kétharmada, az lehet előny is" - magyarázta Stumpf.

(címlapfotó:illusztráció)

Forrás

Share:
 
loading...

Népszerűek

Címkék

aktuális (1357) elgondolkodtató (62) érdekességek (1075) fejtörő (67) megható (263) megrázó (67) recept (394) viccek (128)