Brutális forróság jön az idei első hőhullámmal. Mutatjuk, hány fok lesz és mire kell számítanunk



Jövő héten erős felmelegedés jön, péntek-szombat környékén többfelé a 35 fokot is elérhetik a maximumok.

Hűvös idővel búcsúzik május, egyben a meteorológiai tavasz utolsó hétvégéje, ám jövő héten fordulat következik időjárásunkban. 

Délnyugat felől egyre melegebb légtömegek érkeznek, csütörtöktől kánikula jön.

A hét első napjaiban elszórtan még előfordulhatnak záporok, helyenként zivatarok, de ismét egyre többfelé meghaladjuk a 25 fokot. A hét közepén délnyugat felől egyre szárazabb, afrikai eredetű levegő érkezik, így a záporok, zivatarok megszűnnek, a hőmérséklet tovább emelkedik.

Péntek-szombat környékén csúcsosodhat ki a hőhullám

Csütörtökön már többfelé meghaladjuk a 30 fokot,  pénteken és szombaton idén először 35 fok is lehet.

Várhatóan hőségriadó elrendelésére is sor kerül, hiszen az éjszakák enyhülésével és a nappali felmelegedés erősödésével a napi középhőmérséklet tartósan 25, helyenként 27 fok fölött alakul majd.

A megfelelő folyadék-utánpótlás mellett az UV-sugárzásra is figyeljünk, 10 és 16 óra között szinte az egész országban nagyon erős lesz, ezért könnyedén leéghetünk. Magas faktorszámú fényvédő krémek, szalmakalap használata, de leginkább a közvetlen napfény kerülése segíthet a leégés elleni védekezésben.




Share:
 
loading...

Népszerűek

Címkék

aktuális (1394) elgondolkodtató (65) érdekességek (1084) fejtörő (67) megható (263) megrázó (67) recept (394) viccek (129)