-

Schobert Norbi is megkapta a rezsiszámlát, videóban reagált is rá



Schobert Norbi üzleteit sem kerüli el az energiaválság. A fitneszguru most egy hosszú videóban részletezte vállalkozása jelenlegi helyzetét és azt is elárulta, mit gondol a kormány eddigi intézkedéseiről.

Bevallása szerint őt sem kíméli a rezsi emelkedése, ezért:

„Olyan döntéseket fogok meghozni, amilyeneket még soha nem hoztam meg életem során, mert a világ nem volt olyan, hogy döntésekre kényszerítsen. Európai válság van, nem csak magyar.”

“Megjöttek a rezsiszámlák. Ilyenkor mindenki nekifeszül a kormánynak, de én ezt nem fogom megtenni. Nem vagyok a barátjuk és nem vagyok a kegyeltjük sem. Dolgozom velük is, másokkal is” – mondta Norbi, majd így folytatta:

“30 éve építettem fel az üzletet, 20 éves az Update és 63 boltért próbálok felelni. Nem tudom helyettük kifizetni a rezsiszámlákat, tudjátok. Nyitunk új boltokat is egyébként, Gödöllőben vagy Oroszlányban is de zárnak is be régebbi boltok. Mert eddig volt a rezsiszámlája 150-200 ezer forint és ebből lett egymillió forint. Egy-két alkalmazottas kis pékség nem tud kitermelni havi 6-800 ezres rezsit, főleg úgy, hogy nem tudjuk a fogyasztókra ezt áthárítani. Tudjátok, az egészséges táplálkozás sosem volt olcsó, mint a szénhidrátmérgezés amibe sokan belehalnak. Így az emberek egyre kevésbé tudnak egészségesen enni. Balhéznak a multikban is, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér. Érthető. De az emberek sajnos lemondanak az egészséges táplálkozásról. Nem nyernek semmit, mert ezt elköltik gyógyszerre” – fejtette ki videójában Schobert Norbi.

A fitneszguru ezután részletesen kifejtette, hogy véleménye szerint a mostani válságról nem a magyar kormány, hanem az Európai Unió tehet, akik meghozták a szankciós döntéseket.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate