-

Szívizomgyulladás és szívmegállás: életerős, egészséges fiatalok halnak meg hirtelen és váratlanul




Egész Dombrádot megrázta a 12 éves kisfiú váratlan és tragikus halála. A gyermek megbetegedett, belázasodott, nem evett, nem ivott, állapota napról napra rosszabbodott. Aggódó szülei a kisvárdai kórházba vitték, ahonnan érdemi vizsgálat nélkül hazazavarták. Másnap reggel a kisfiú összeesett, és meghalt.  

Nővéremék be is vitték a gyermeket, de ott azt mondták, hogy a kicsinek semmi baja sincs, van miből leadnia, mert van tartaléka, de igyon sokat

– írta az édesanya húga, aki szerint az egészségügyi intézményben nem csináltak EKG-t, sem laborvizsgálatokat, és infúziót sem kapott a kisfiú. A család úgy érzi, az intézmény mindenféle segítség nélkül bocsátotta a kisgyermeket haza, nem fektették be. A nagynéni leírása szerint a kisfiú aznap este otthon már nem evett, nem ivott, majd lefeküdt aludni – írta meg a Bors.

Reggel felkelt, összeesett és ennyi volt egy 12 éves gyermek élete – tette hozzá a nagynéni. A kisvárdai kórház közleményben tagadta, bármilyen felelőssége lenne, hiszen szerintük „nem történt mulasztás”.

Az RTL Híradójából kiderült, a család a kiérkező mentők segítségéig megkezdte az újraélesztést. “A szakszerű ellátásnak köszönhetően visszatért a gyermek keringése, akit állapotstabilizálást követően, helikopter segítségével azonnal intenzív osztályra szállítottunk” –nyilatkozta Ménes Dávid, az OMSZ szóvivője. Ezek után a nyíregyházi kórházban sajnos az orvosok nem tudták már megmenteni.

Minden jel szerint szívizomgyulladása lehetett a kisfiúnak.

A kisfiú tragikus és hirtelen halálával kapcsolatban rengeteg kérdés felmerül, kezdve a kórház felelősségével, azt azonban nem meri megkérdezni senki, vajon mitől alakul ki egy egészséges tizenéves gyermeknél szívizomgyulladás?


Nem egyedi eset

Az elmúlt időszakot vizsgálva sajnos arra a következtetésre kell jussunk, a tizenévesek váratlan és megmagyarázhatatlan halála nem példanélküli. Szeptember végén adta hírül a budapesti Issimo SE, hogy U19-es csapatának futballistája, az alig 15 éves Pásztor Patrik minden előzmény nélkül egyszer csak összeesett a pályán, és meghalt.

A klub közleménye szerint a tragédia egy szerdai, Palota SE elleni bajnoki mérkőzésen történt. A fiatal fiú nem sokkal a becserélése után esett össze a pályán. A játékvezető és a csapat edzője rögtön segítségére sietett és újraélesztette a labdarúgót, akit ezután mentők a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájába szállították. Az Issimo SE-t pénteken értesítették, hogy a fiatalember a kórházban meghalt.

A közleményben kiemelték, a nyáron igazolt Pásztor Patriknál a mérkőzés előtt semmilyen jel nem utalt arra, hogy bármilyen egészségügyi problémája lenne. Jól volt.

Ugyanolyan lelkesedéssel állt be csereként a szünetben, ahogyan azt a korábbi meccseken, edzéseken látták tőle edzői és csapattársai

– zárja közleményét a klub.

A sportolók között rengeteg a hasonló eset

Az utóbbi pár hónapban számos sportoló esett össze és hunyt el tragikus hirtelenséggel. Az NBIII-ban játszó Monor egy idősebb labdarúgóját veszítette el. A Dunaszerdahely 21 éves néger játékosa szintén a pályán lett rosszul. Az ő rosszullétét azzal magyarázták, hogy a Gambiában nevelkedett afrikai nem bírta a 40 fokos meleget(!). Életét azonban sikerült megmenteni. Nem volt ilyen szerencsés a görög harmadosztályban szereplő Ilioupoli labdarúgócsapatának játékosa, Alexandrosz Lampisz, aki szintén összeesett a pályán. Az ő életét azonban nem sikerült megmenteni. Vagy ott van annak a londoni maratonfutó története, aki a cél előtt két mérfölddel esett össze, és vesztette életét. A török származású fiatal profi boxoló esete is igen érdekes, aki egy évvel korábban még nemzetközi bajnoki címet nyert, idén pedig szívrohamot kapott a második menetben. A NAV-os pénzügyőr esete is furcsa, akinek szíve egy rutinfelmérésen mondta fel a szolgálatot. Pedig ők aztán messze nincsenek kitéve olyan terhelésnek, mint akármelyik sportoló. És a sort még folytathatnánk…

Váratlan és megmagyarázhatatlan halálok a fiatalok körében

Az egész osztályt sokkalta a 14 éves iskoláslány tragédiája, aki az egyik percben még önfeledten pancsolt a Révfülöphöz közeli balatoni strandon, majd a vízből kiérve arról kezdett panaszkodni, rosszul érzi magát. Percről percre rosszabbul lett, végül ordítani kezdett a fájdalomtól, kiabált, hörgött, majd összeesett.

“Fájlalta a gyomrát meg a fejét, kiabált, majd hörgött. Azt hitték, viccel… Aztán jöttek a mentők, hajnalban pedig meghalt” – nyilatkozta egy szemtanú.

A Blikk biztos forrásból tudja,

a kislánynak szívizomgyulladása volt.


Hogy hogyan és mióta? Az megválaszolatlan maradt.

Szintén 14 éves volt az a hatvani fiú, akinek halálát szívelégtelenség okozta. Ő reggel az iskolapadban lett rosszul, ám hiába hívtak hozzá mentőt, hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudták megmenteni.

Ne tudják meg… ez a legnagyobb fájdalom, egy szülőnek a gyerekét elveszíteni

– mondta az RTL Híradónak a fiú édesanyja, aki teljesen összetört. Hozzátette, fiának szívzöreje volt, ám mindig odafigyeltek a betegségére, rendszeresen jártak kezelésre.

A nő azt állítja, fia korábban soha nem volt rosszul. Kontrollvizsgálatokra jártak, de gyógyszert nem kellett szednie. Cáfolta azokat a híreket, hogy a tragédia előtt energiaitalt ivott volna a gyermeke, „amúgy is nagyon ritkán ivott ilyet”.

A fiú haláláról az anyának annyit mondtak, valószínűleg megállt a szíve.

Hasonló időszakban egy hasonló tragédia történt Suceavaban (Szűcsvásár) egy 14 éves fiúval az egyik szálloda rendezvénytermében tartott banketten. A fiatal minden előzmény nélkül lett rosszul, majd összeesett és meghalt. Az édesapja – aki az iskola tanáraként maga is jelen volt az eseményen – a helyszínen próbálta újraéleszteni. A kiérkezett mentősök folytatták az újraélesztést egy órán át, majd kórházba szállították a gyermeket, de nem tudták megmenteni az életét.

Ha már külföldi példáknál járunk, mindenképpen meg kell említenünk azt az alig 18 éves koronaőrt, aki a királynő temetésén esett össze. Az ő esete is tragédiával végződött, halálának pontos okáról máig nem adtak tájékoztatást. Ahogyan arról a 12 éves Leeds-i gyermek esetéről is keveset tudni, aki a HírTV információi szerint „váratlanul hunyt el” az általános iskolában.

Növeli a szívizomgyulladás kockázatát

Sajnálatos módon a mai orvostudomány inkább a politikát szolgálja, semmint az emberi egészséget, így olyan kérdéseket is az újságíróknak kell feltennie, melyeket egyébként a tudománynak kellene vizsgálnia. Ilyen például az mRNS-oltások és a szívizomgyulladások közötti összefüggések. Természetesen nem tehetünk egyenlőségjelent minden halál és az oltások közé, azt azonban mindenképpen ki kell emelnünk, hogy a Pfizer, és a Moderna vakcinái bizonyítottan növelik a szívizomgyulladás kockázatát, különösen a fiatal fiúk körében. Ennek ellenére valamiért mégis ezzel a két vakcinával oltják a gyermekeket. Kétszer, háromszor, vagy akár négyszer is. És minden dózis tovább növeli a rizikót.

A titkolózás növeli a bizalmatlanságot

Ha a tudomány a tisztánlátásra törekedne az oltások kapcsán, akkor minden ilyen haláleset után közzétennék, hogy az áldozat oltott volt-e, és ha igen, milyen vakcinát kapott és hányszor? Ez nagyban segítené az oltások és a váratlan halálesetek kapcsolatának tisztázását. Ami viszont nem segíti, azok az arcátlan hazugságok, és megrendelésre készült „tanulmányok”. Korábban például hevesen tagadták az mRNS-vakcinák és a szívizomgyulladások közötti összefüggést, míg végül annyi bizonyíték nem látott napvilágot, hogy már a fősodratú médiának is el kellett ismernie a kettő közti kapcsolatot. Ekkor viszont egy új elmélettel álltak elő, miszerint a „poszt-Covid” is okozhat szívizomgyulladást, ami ráadásul „sokkal súlyosabb”, mint amit a vakcináktól kapni lehet. És mivel bárki lehet covidos úgy is, hogy „nem is tud róla”, így kész is a bombabiztos magyarázat.

Mindezt ráadásul azután, hogy több ember halálával kapcsolatban merült fel az oltások felelőssége. Egy 26 éves, új-zélandi férfi esetében például egyértelműen kiderült az orvos felelőssége, aki elmulasztotta figyelmeztetni a páciensét, hogy az mRNS-vakcinák megnövelik a szívizomgyulladás kockázatát. Mivel a férfi nem volt tisztában az oltás kockázatával, így a kezdetben jelentkező tüneteket se vette kellően komolyan, melyek a halálához vezettek. Hasonlóképpen járt az az új-zélandi nő is, aki gyanútlanul, megbízva az orvosokban, beoltatta magát Pfizerrel, majd szívizomgyulladás következtében elhunyt.

Az persze megint egy érdekes felvetés, hogy ha az orvostudomány tisztában volt az oltások jelentette kockázattal,

akkor miért nem tiltakoztak egységesen, mikor a kormányok egymás után kényszerítették rá a vakcinákat a társadalomra?

Népszerűek

Címkék

aktuális (2499) elgondolkodtató (160) érdekességek (1254) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (291)

Translate