-

3 év letöltendőre ítélték, mégsem tudják börtönbe zárni Galambos Lajost Az oka több mint felháborító!




Januári születésnapját még biztosan gyerekeivel töltheti az ország trombitása, Galambos Lajos.

Galambos Lajos közműlopási ügye már 2015 óta húzódott, de december 7-én végre megszületett a másodfokú ítélet. Az elsőfokon kiszabott 2 év 10 hónap börtön ellen Lajcsi felmentésért, az ügyészség viszont súlyosbításért fellebbezett.

Ám arra talán senki sem számított, hogy másodfokon, jogerősen 3 év hat hónapra súlyosbítják az ítéletet. Ezen túl 4 évre eltiltották a közügyektől és több mint 4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték Lajcsit. A trombitás érthetően összeomlott, de ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián is megtört hangon nyilatkozott a Blikkrúzsnak.

– Lajos nem jött el a tárgyalásra, telefonon értesítettem őt. Rettenetesen kikészült. Volt felesége, Boglárka ott volt, ő lehajtott fejjel, összetörve beletörődött a sorsába, de őt másodfokon is felmentették. Lajos esetében viszont a bíróság azzal indokolta a súlyosbítást, hogy így lehet a társadalmat kellőképpen elrettenteni a hasonló bűncselekmények elkövetésétől az elkövetkező években, és a mostani helyzetben főleg túl enyhe büntetés lett volna, ha ügyfelem felfüggesztettet kap.

Azt még nem tudom megmondani, hogy fellebbezünk-e és továbbvisszük-e az ügyet a Kúriára, mert annyira speciális a jogorvoslat ebben az ügyben, hogy ezt csak akkor fogom látni, ha leírva is megkapom az ítéletet. A bíróság jelezte, hogy erre 60 napot kér. Ha úgy döntünk, hogy fellebbezünk, február előtt nem tudunk továbblépni. Az ítélet már jogerős, így a büntetés-végrehajtás is megkezdi a felkészülést a végrehajtására. Ugyanis jelenleg nagyon tele vannak a börtönök, és ügyfelemet nem is lehet akárhol elhelyezni az országos ismertsége miatt. Így a karácsonyt és januári, 62. születésnapját még biztosan a családjával töltheti. Majd csak február végén, de legkésőbb március elején kell bevonulnia a börtönbe.


Ennyit kell biztosan ülnie

Lajcsi az ügyben már 125 napot rács mögött töltött előzetesben, tehát ennyivel rövidül a büntetése, és ott van még a harmadolás lehetősége is jó magaviselet esetén.

– A különféle kedvezmények és a reintegrációs őrizet lehetőségét figyelembe véve ügyfelemnek legjobb esetben csak 14 hónapot kell zárt intézetben eltöltenie, utána akár házi őrizetbe is kerülhet – tájékoztatta lapunkat az ügyvéd.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2757) elgondolkodtató (163) érdekességek (1260) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (469) viccek (354)

Translate