-

A rendőr leült a hajléktalanhoz a földre. Fogalma sem volt arról, hogy felvették, amit ezután tett




A rendőr leült a hajléktalanhoz a földre. Fogalma sem volt arról, hogy videóra vették, amit ezután tett

Ezt a (sajnos) nem minden napi eseményt két, ebédszünetét töltő irodai alkalmazott hölgy rögzítette. Az ablakon kinézve egy hajléktalant láttak a hűvös földön ülni, megsajnálták, és már éppen arra gondoltak, hogy hogyan segíthetnének neki, amikor begördült a “színre” egy rendőrautó. Végignézték, ahogy a rendőr kiszáll az autóból, majd odaballag a hajléktalanhoz.

Arra gondoltak, hogy bizonyára valamilyen eljárást folytat, azonban legnagyobb meglepetésünkre a rendőr a hajléktalan mellé ült, elővett egy adag ebédet, és átadta a férfinak.

Az eseményről a lányok fényképet is készítettek, amelyet megosztottak közösségi oldalunkon, és írtak alá pár gondolatot arról, hogy a rendőri munkának, a rendőröknek van egy nagyon emberi oldaluk is: mivel végső soron nem a származásunk, az életkorunk, vagy az anyagi körülményeink, esetleg a politikai pártállásunk számít, hanem az emberi hozzáállás.

A szeretet és a törődés. Ez a férfi nemcsak éhezett, hanem nyilván nagyon egyedül is érezte magát, senki sem volt, akinek fontos lett volna. A rendőr viszont nemcsak ételt, de megbecsülést és odafigyelést adott neki.

Népszerűek

Címkék

aktuális (1874) elgondolkodtató (122) érdekességek (1164) fejtörő (72) megható (273) megrázó (67) recept (426) viccek (134)

Translate