-

Hatalmas hiteleket hagyott hátra! Elárverezhetik Csollány Szilveszter családjának házát, családja segítségért könyörög




A Magyar Tornaszövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is segítséget kért levélben a tavaly elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter özvegye – írja a Blikk.

A lap szerint az özvegy, Csollány Judit azért kényszerült erre, mert a férje halála után egy soproni ház tetemes lakáshitele is a két tinédzserlányt nevelő asszony nyakába szakadt. A nő „egy ideig fizette a kölcsönt, ám a megemelkedett kamatok, az infláció és az elszabadult energiaárak miatt nem tudja törleszteni a tartozást” – írják.

Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke a lapnak azt mondta, annyit tudnak, hogy amíg Csollány élt, addig rendesen utalták a részleteket, és egy ideig még a halála után is. Ugyanakkor, bár átérezik az özvegy gondját, nem tudnak segíteni, a szövetségnek tavaly éppen csak sikerült nullára kijönnie, miután torna nem tartozik a kiemelt állami támogatású sportágak közé, és nincs túl sok a szponzoruk sem.

Annyit tudtak tenni, hogy levelet írtak a sportért felelős államtitkárnak, arra kérve Schmidt Ádámot, hogy lehetőségük szerint adjanak valamennyi pénzt a 2000-es sydney-i olimpiai bajnok családjának.

Csollány Szilveszter 2022 januárjában halt meg, miután előző év decemberében lélegeztetőgépre került. Akkori lapinformációk szerint koronavírusos volt.


Népszerűek

Címkék

aktuális (1873) elgondolkodtató (122) érdekességek (1164) fejtörő (72) megható (273) megrázó (67) recept (426) viccek (134)

Translate