Családja, barátai és rajongói is nagyon aggódtak Galambos Lajcsiért, aki hamarosan (információk szerint február 15-én, szerdán). Ugyanis az elmúlt napokban nagyon rossz hírek érkeztek felőle: fulladásos rohamai voltak, ezért kórházba került. Elértük az ország trombitását, aki elmondta a Kiskegyednek, hogy szerencsére már jobban van.
– A helyzethez képest jól vagyok és köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem. Az elmúlt években többször voltam már rosszul, ami nem csoda, hiszen egy olyan túlhajszolt, túlfeszített helyzetben, amiben én élek, bármi előfordulhat. Egyben biztos vagyok: részben az elmúlt 7 év meghurcoltatásának az eredménye, hogy visszafordíthatatlan folyamatok indultak el.
Ezek valószínűleg lelki eredetűek, de már szervi problémákban is megmutatkoznak. Nemrég kórházba is kerültem, és sajnos még megyek is. A gyerekeim megkértek, próbáljak meg kicsit visszavenni a tempóból és kerüljem a túlzott médianyilvánosságot. Megértettem a kérésüket és én is így látom jónak.
Ha bármi közlendőm lesz, akkor meg fogom találni a módját, hogy azt tudassam, de most mindenkitől azt kérem: engem már ne nagyon keressenek! Ugyanakkor mindig jó volt a kapcsolatom a sajtóval és három évtizedet nem lehet annyival lezárni, hogy kösz, de most nem beszélek, mert visszavonulok.
Úgy érzem, tartoztam annyival a közönségemnek, hogy elmondjam, miért hoztam meg ezt a döntést. A telefonomat is a tikárságom fogja kezelni, mert több mint ezer szám van benne, és olykor napi száz hívást kell fogadnom. Így nem lehet már élni… A jövőben a családot a kisebbik fiam, István fogja képviselni, aki az ELTE-re jár – ahol a velem kapcsolatos eseményeknek köszönhetően jogásznak tanul…
Az együttlét a fontos…
A zenész január 25-én lett 62 éves, de most érthetően nem volt nagy ünneplés.
– Mégis jól telt a születésnapom, a legjobb társaságban: a három gyerekemmel. Tavaly Bécsbe hívtak ebédelni, most otthon voltunk, de Bécsből hoztak nekem egy eredeti Sacher tortát. Kislányom egy kabátot készített, amiben a G betű szárába egy trombitált rajzolt, a fiúktól is kaptam apróságokat, de nem a tárgyak számítanak, hanem az együtt töltött idő.
