-

Csúnyán neki mentek Mazsi öltözékének a kommentelők friss fotója alatt, azért ez mégis csak túlzás, ennyire nem durva a kép



Nemrég megjelent a színen egy titokzatos nő, akinek szinte megszólalásig hasonlít az élete Berki Mazsiéra. Ugyanoda megy nyaralni, luxusszállodákban pihen, még virágcsokrot is kap. Azt rebesgetik, hogy Renátát lecserélte a gazdag üzletember szerelme, aki már egy másik nő mellett boldog. Ezt azonban egyelőre még nem kommentálta Berki Mazsi. Éppen ellenkezőleg! Bejelentkezett egy újabb ötcsillagos szállodából, ezúttal éppen Tokajból.

Meglátták és keményen beleálltak Berki Mazsiba

Mazsi az Instagram-oldalán szokta dokumentálni az utazásait, így ezért nem titok, hogy megint egy luxushotelben szállt meg. Három napott töltött Tokajaban, ahová természetesen egyszer még visszatér, hiszen úgy érzi, hogy nem sikerült mindent meglátogatnia, amit szeretett volna.

Búcsúzóul beállt még egy fotóra is, amin egy egyszerű fehér pólót és egy farmert viselt. Arra biztos nem számított, hogy még ebbe az öltözékébe is belekötnek a követői, de így történt. Többen is kiemelték, hogy szerintük valami hibádzik a képen, pontosabban Berki Mazsi lábán.

Az influenszer ugyanis egy pink edzőcipőt visel, aminek a méreteivel nem voltak elégedettek a rajongók. Szerintük a szín és a póz is felnagyítja Mazsi lábát, olyan, mintha csónakázna a cipőben, mintha több számmal nagyobb cipőt vett volna fel az influenszer.

"Hänyas ez a cipö? 45???" - írta neki egy követő.

"Aránytalanul nagy a lábad ebbe a cipőbe 😳😳" - jegyezte meg valaki más.

A képet IDE KATTINTVA NÉZHETED MEG. 

Népszerűek

Címkék

aktuális (2471) elgondolkodtató (160) érdekességek (1251) fejtörő (74) megható (283) megrázó (68) recept (465) viccek (272)

Translate