Hogy valaki miért váltaná le egy jól fizető és elismert állást egy teljesen eltérő foglalkozásra? Ezt kérdezhetjük Nagy Dávidról, aki fizika-matek szakos tanárként egykor diákok sorait nézte, most viszont sírásóként dolgozik egy temetőben.
Dávid a Válaszonline-nak adott interjújában mélyen beleásott döntése okába: „Így megyek, gondolat és cél nélkül, vakon, de lelkem végtelen szerelem járja mélyen.” – idézte Rimbaud-t, kiemelve, mennyire lelkesedett a tanári pályáért, miközben érezte, hogy egyre inkább kiég. Emelte, hogy annak ellenére, hogy sokan azt mondják, „teher alatt nő a pálma”, ő úgy érezte, már nem bírja tovább.
Emlékeztetett arra az időre, amikor heti 18 órája volt a tanároknak, és elegendő idő jutott a felkészülésre, dolgozatok javítására és a családra is. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a túlterheltsége nem maradt észrevétlen az iskolában, egy diákja egyszer megjegyezte neki: „Dávid bácsi, tessék mosolyogni!”
Dávid döntése, hogy elhagyja a tanári pályát, nem volt egyszerű, és számos lehetőséget mérlegelt. De végül a sírásói hirdetés keltette fel érdeklődését. Amikor azt kérdezték tőle, többet keres-e most, válaszában nem titkolta, hogy nem sokkal, de rámutatott: „nem kell hazavinnem a munkát”.
Az egykori tanár elismerte, hogy döntése szimbolikus értékű lehet a közoktatás jelenlegi helyzetében. Ám hangsúlyozta, hogy a közoktatás helyzete sokkal összetettebb, mint egy egyedi eset, még ha az is annyira különleges, mint az övé.
Borítókép: illusztráció
