-

60 éve annak, hogy a TV Maci képernyőre került: érdekességek a TV Maciról amiket valószínű nem tudtál




A TV Maci több generáció szívét rabolta el


A TV Maci csak megmosta a fogát, és azonnal kiürültek az utcák, minden gyerek a képernyők elé ült a várva várt Maci bejelentkezésére, a mese kezdetére. A mi gyermekkorunkban csak egy csatornán, és napi egy alkalommal sugároztak mesét a gyerekeknek, ami percre pontosan ugyanabban az időben, 19 óra 10 perckor kezdődött. Hogy mi mennyire vártuk minden este a húgommal, hogy lássuk, ahogy a mi imádott TV Macink megmossa a fogát, felhúzza a zöld pizsamáját, bekapcsolja a televíziót, és velünk együtt, meg persze Paprika Jancsival megnézze az aznapi egyetlen, tíz perces esti mesét, majd mese után elkísérjük őket aludni, és jó éjszakát kívánjon nekünk. Gyerekkorom esti rutinját határozta meg, és nélküle nem jöhetett el a lefekvés ideje. A mi kedvenc Macink elalvás előtt még engedett szórakozni egyet a tanulással, és játékkal teli hosszú nap lezárásaként, jobbnál jobb meséket keretbe foglalva. 

hirdetes


A TV Maci a gyerekkorunk fontos része volt


Kisgyermek koromban a család esti rutinja is nagyban igazodott a TV Macihoz, hiszen mire felcsendült a beköszönő szignál, addigra már túl voltunk a közös vacsorán, és túl kellett esnünk a tisztálkodáson is, így a tesómmal már pizsamában nagy örömmel vártunk, hogy felhangozzon a főcím ismert dallama. Szeretett TV Macink már szinte családtag volt nálunk, és azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy rajtunk kívül még sok-sok háztartásban. 

A TV Maci igazi korszakalkotó műsor volt

Mindannyiunk örök kedvence az utolsó „igazi” TV Maci 41 éve, 1982-ben készült, Ő volt az én gyermekkorom TV Macija. Azt viszont sokáig nem is sejtettük, hogy nem csak a mi kedvencünk volt, hanem bizony már a szüleink is vele együtt nézhették kedvenc esti meséiket, igaz, akkoriban még picit más külsővel, sőt, még a nagyszüleink is ismerik. Tudtátok, hogy idén már a 60. szülinapját ünnepli a TV Maci? Számunkra azonban mindig ugyanaz a bohókás, bájos mackókölyök marad, akit gyerekként megismertünk. 



A Macimese kezdete- a TV Maci története


Ennek a kedves kis medvebocsnak a macimeséje az 1960-as években kezdődött, aki mára már szinte hungarikumnak számít. Akkoriban a Magyar Televízióban a bemondók még esti mesét olvastak fel a gyerekeknek. Az esti mese hagyományát a televízió a rádiótól vette át. A Kossuth Rádió máig őrzi ezt a szép hagyományt, és a nosztalgiázni vágyókat pár pillanatra biztosan visszarepíti az időben az esti mese előtt felcsendülő jól ismert szignál. A televíziós gyermekműsorok szerkesztősége arra gondolt tehát 1960-ban, hogy ezekhez az esti mesékhez készíthetnének felvezető és lezáró blokkokat. Ezekhez a filmecskékhez készült el a főcím egy mackóval, aki este lefürdik, megmossa a fogát, megnézi az esti mesét, majd elmegy aludni. Az ötletadó recept viszonylag egyszerűen jött, minden gyermeknek van egy saját macija, sokan azzal is alszanak, így mindenki közel érezhette magához az apró talpú cuki figurát. 

hirdetes


Miért lett maci a TV Maci?


A József Attila-díjas író, szerkesztő, dramaturg, a magyar gyermek- és ifjúsági televíziós műsorkészítés egyik megalapozója, Bálint Ágnes mesélte egy interjúban, amikor arról kérdezték, hogy miért pont egy mackó lett az Esti mese szignálfilm főszereplője:„Biztattak, hogy legyen egy állandó figura. S ugye volt már cica, kutya, s még ki tudja, mi minden, de mackó még nem. Kiskoromban pedig volt egy sárga macim, ami elveszett, s amit nagyon sirattam. Máig sem tudom, hová tűnt”. A Magyar Televízió igyekezett alkalmazkodni a gyerekek napi rutinjához, általában gyermekbarát rajz-, gyurma-, és bábfilmeket sugároztak, a mesék után pedig Tévé Macival együtt indultunk, hogy álomra hajtsuk fejünket. 1963. április 15-én jelent meg először a Tévé Maci a Magyar Televízióban, mint az Esti mese szignálfilmje, így idén már a 60. szülinapját ünnepeli. Az első beköszönést a rádió-, és televízió újság is rögzítette. A Tévé Maci bejelentkezését a Vajda József fagottművész által előadott jól ismert dallamok kísérték.


A TV Maci változásai


Az idők folyamán Macink több változáson is átesett az adott korszak ízléséhez igazodva. Az első macit Bálint Ágnes ötlete alapján készítette Köber Tibor animátor és a makett műhely vezetője alkotta meg Lengyel Zsolt festőművész tervei szerint. A maci még fodros rövidnadrágot viselt, a történetek a házban játszódtak, tornázott, bukfencezett, majd miután látta, hogy a falióra majdnem 8 órát mutat, elkezdett elkészülni a lefekvéshez. Először fogat mosott, majd felvette a hálóingét, és bekapcsolta a televíziót, amelyben az "Esti mese" kezdődött. A szobájában szép rendet láthatunk. A Maci már szépen megmosta a fogát, és leült a tévé elé, majd a mese után ment aludni.

A Tévé Maci bemutatkozása a vártnál is jobban sikerült. Eleinte nem tudták a nézők, hogy a Maci nem egy különálló mese, csak egy szignál, ami az esti mesék csokrát keretezi. A nézők nem egyszerűen mese előtti kisfilm szereplőjeként nézték, hanem valódi és különálló mese szereplőként. Ezért sokan életképeket, folytatásokat, ismétléseket szerettek volna a macitól, illetve Bálint Ágnest olyan kérdésekkel halmozták el a nézők, miszerint a maci fiú-e, vagy lány, van-e testvére, és hasonlók. A maci figurájáért Bálint Ágnes a "Szocialista Kúltúráért" kitüntetést kapott.


A második TV Maci


A második, a 60-as - 70-es években látható TV Macit szintén Köber Tibor alkotta meg, a tervező ismét Lengyel Tibor volt. Ez a Maci 1968. augusztus 19-étől búcsúzott minden este a gyerekektől, akik az ő kíséretében térhettek nyugovóra. Az újabb Maci sötét frottírbundát viselt, pöttyös hálóinggel. A színes televízió megjelenésével kiderült az is, hogy a maci nem fekete, hanem igencsak színes egyéniség. Ekkortól kezdve vettek fel az előző évekhez képest rögzített, a házban felvett jelenetek mellett olyan részleteket is, amikor a Maci a kertben is játszott, ennek hatására azonban kissé visszaesett a nézettsége. A TV Maci ekkor jelent meg először könyv formájában is, Bálint Ágnes 1970-ben írta a maci képeivel ellátott első mesekönyvét "Jó éjszakát, Maci!" címmel, ebből hozok most egy kedves részletet: "Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy TV Maci, aki minden este szépen rendesen megmosta a fogát, s akit ezért mindenki nagyon tisztelt. Tévé Maci soha, de soha le nem feküdt volna fogmosás nélkül....Szép volt ez a nap, jó volt a játék, mégis ez a legszebb pillanat TV Maci számára:szép, tiszta ágyban feküdni, kényelmesen elnyújtózkodni, ásítani egy nagyot, és arra gondolni, hogy reggelre új nap virrad...-Ó, de jó, igaz Valérka? Holnap majd megint játszunk. Jó éjszakát!" Ezek a sorok - generációm nevében mondhatom talán - mindenkiben szép gyerekkori emlékeket ébresztenek.

hirdetes


A modern TV Maci


1981-ben időszerűnek tűnt a Tévé Maci és környezetének modernizálása, így Koch Aurél tervező és Tóth A. Pál rendező-animátor a Maci külsejét megújították. A játékát, Valérkát is lecserélték egy Csutkababára, ami már nem bohócos, inkább szalmababa kinézetű volt. Maci stílust is váltott, új ruhákat kapott, sokszor overálban látható, és aprókockás pizsamában hajtja álomra a fejét. A korszak ízlésének megfelelően a bútorai is megújultak, és még gitározni is megtanult. Ez a mackó kevésbé aratott nagy sikert a gyerekek körében, ezért csupán két évig, 1983-ig volt látható a tévé képernyőin. Bálint Ágnes ennek a macinak a képeivel ellátott új könyvet is írt a Móra kiadó gondozásában 1983-ban, ami viszont osztatlan sikert hozott, és nagyobb hírnevet az overálos Tévé Macinak. Kedvenc kis idézetem a könyvecskéből, amikor Maci Csutkababának olyan cukin mutatja be táplálkozási szokásait: "Almára tejet, tejre almát, nekem soha meg nem ártott." A gyermekek számára is egyszerűen érthető rímekkel, szöveggel, és fotókkal illusztrálva az egyik legkedveltebb mesekönyvem marad.

hirdetes


A TV Maci megálmodói

Koch Aurél tervezte overálos TV Macit végül 1983-ban elbocsátották a televízióból, miután Rudi Zoltán a gyermekek kedvencének megreformálását tűzte ki célul. Az MTV elnöke utasítást adott a bábfigura „újragondolására”. „Határozottan ragaszkodnék a Tévémacihoz! Együtt repültünk a súlytalanságban. A szívemhez nőtt ez a figura, és szerintem sokan így vagyunk ezzel az országban” – vélekedett Farkas Bertalan. Endrei Judit viszont csak apró módosításokat végzett volna rajta. A megújított - és a 80-as évek gyermekei számára az "igazi", és sokunk kedvence - TV Macit Foky Ottó, a Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező készítette a Pannónia Filmstúdióban, kockázós bábfilm technikával. A Magyar Televízió vezetése a mackót jó kezekben akarta tudni, ezért olyan tervezőnek adták a feladatot, aki már több közkedvelt figurát keltett életre. A Maci ruhatárát megújította, ráadta az ikonikusnak mondható zöld pizsamát, és Csutkababát lecserélte Paprika Jancsi figurájára. Paprika Jancsi már nemcsak egy baba, hanem élő figura lett, TV Macival közösen játsszák el a meséket, tehát már szerepet is kapott így a maci mellett. “Ezt a macit azért terveztem egy jellegzetes magyar mesefigurával, Paprika Jancsival, hogy legyen kivel eljátszania az esti mesét.” – mesélte Foky úr. Jancsi pedig nagyon rendes, mert mindig felül a végén és azt mondja: "Pszt! Aludjatok gyerekek!"

Az új figura kivitelezője Szabó László lett. Az új maci arca bájos, bundája kissé világosabb lett, lábain és kezein ujjakat is kapott, így a mozgása könnyedebbé válhatott. A mozgását az elődeihez hasonlóan a benne elhelyezett drótváz tette lehetővé.

„Szőrből, bőrből, drótból, fémből, csirizből csinálok olyan figurát, amit ha néz valaki, érzi azt a csodát, hogy ebből a rongy, drót ragasztóhalmazból lesz egy figura és az elkezd mozogni, élni, érzéseket fejez ki, szeret, tanít” – nyilatkozta korábban Foky Ottó. A TV Macira nagyon büszke volt, hogy évtizedekig megmaradt a gyerekek és a felnőttek kedvencének.


Mi lett a TV Macival?

1998-ban az MTV levette a műsorról a Foky Ottó-féle 1982-es TV Macit, mert elavultnak tartotta az akkori programigazgató. A felháborodás akkora lett, hogy fél év múlva visszakerült az M2-re. 2012. április 15-én ismét menesztették a Foky Ottó-féle Macit, és helyette új változat készült. Az újratervezett Maci szignál azonban közel sem volt olyan kidolgozott, mint elődei, és szellemiségében sem volt benne semmi követendő példa, sajnos eltűnt a tisztálkodás, fogmosás, elpakolás, lefekvés fontossága is, hiszen ezek közül egy sem látható az új kisfilmben. Ehelyett az új maci a kor szelleméhez igazodva azonnal számítógépezni kezd, és már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé, hanem testvérével. Paprika Jancsi barátját végleg menesztették. A maci ház is átalakult, a televízióból eltűnt az "Esti mese" felirat. helyette a "Maci tévé" olvasható. Mese után a mackók kipakolják a játékaikat, és leülnek rajzolni. Ez az új változat azonban nem aratott sikert sem a tévénézők, sem az internethasználók körében, elvesztette a családias hangulatát, már nem vált olyan családtaggá, mint elődei. Mivel sokakban ellenszenvet váltott ki, és mert a nézők visszakövetelték az eredeti, családtagnak számító TV Macit, ezért a televízió, a nyomásnak engedve végül - mindössze 4 hónap után - levette a képernyőről, és újra elfoglalta a korábbi helyét Foky Ottó figurája. Úgy érzem, nem véletlenül.


A TV Maci generációk kedvence, a gyermekek példaképe

Az első adást követően még senki sem gondolt arra, hogy az egyetlen magyar tévécsatornán főműsoridőben közvetített mackó a gyerekek példaképe lesz, és generációk nőnek fel történeteit csodálva. A TV Macinak nem titkoltan nevelő szerepe is volt, fontos feladata a példamutató viselkedés, és ezt igen hatásosan végezte.. A gyerekek a macitól tanulták az esti szokásokat. A TV Maci az esti mese előtt bemutatta az esti rutinját, játszott, majd elpakolta a játékait a kis lakótárs-barátjával, Paprika Jancsival együtt. Csak mosolyogni láttuk, így jókedvet, bizalmat árasztott a gyermekek felé. A gyerekek minden este várták a mackót, aki szépen megfürdik, fogat mos önállóan, és szó nélkül elmegy aludni a mese után. A gyerekek életébe rendszerességet és biztonságot vitt, hiszen minden este ugyanaz volt a műsor, és a gyerekek, sőt, a felnőttek is nagyon várták. Élénken él bennem az emléke, hogy mindent úgy akartunk csinálni, ahogy a kedvenc macink, mesenézés előtt mindig szép rendet raktunk a szobánkban a testvéremmel.

A TV Maci szinte a születése pillanatától nagy népszerűségnek örvendett, figurája megtalálható volt szalvétákon, matricákon, képeslapokon, kirakós játékokon, ágynemű huzatokon, zsebkendőkön, és a közelmúltban bélyegen is, dalt írt róla a 100 folk Celsius, továbbá Bálint Ágnes korábban említett, TV Maciról szóló könyveiben, melyekben még az első két változat Maci szerepel. Később megjelentek kiadványok a harmadik, zöld pizsamát viselő TV Maci főszereplésével is. A személyes kedvencem, és szívemhez nagyon közel áll a Foky Ottó kedves grafikáival napvilágot látott TV -maci karácsonya című könyvecske, amely a zöld pizsamás Maci, és családja karácsonyi készülődését, és ünneplését mutatja be.


Íme 37 érdekesség a szülinapos TV Maciról, amit talán nem tudtál róla:


-A TV Maci figurájának „szülőanyja” Bálint Ágnes nevéhez olyan gyerekeknek szóló bábfilmek fűződnek mint a Futrinka utca vagy Mazsola. Később animációs filmek forgatókönyvén is dolgozott (Kukori és Kotkoda, Frakk a macskák réme), majd társszerzőként dolgozott a Vízipók-csodapók című filmsorozatban.

- Az alkotók eredetileg többféle figurát is elképzeltek a főcím szereplőinek. Például lett volna egy bohókás Gombóctündér is, aki a mackó mellett, heti váltásban jelent volna meg a képernyőkön. A rendszerető Mackó az első megjelenéstől kezdve akkora sikert aratott, hogy végül Gombóctündér el sem készült.

-A másik jelölt a maci mellett egy kis tévé lett volna, ami mesét néz. Ha másképp döntenek, akkor ma TV Maci helyett tévébébit néznénk.

-Bálint Ágnes úgy gondolta, hogy a játékmaci minden gyereknek, minden korosztálynak a játékot és a gyerekkort jelképezi, nem mellesleg az írónőnek is volt egy ütött-kopott, félszemű, sárga színű kismackója, amit valahogy elvesztett, és egész gyerekkorában kereste.

- A mackóbáb legelső változatát 1960-ban Kende Márta, és Bálint Ágnes, a televízió gyermekműsorainak első szerkesztője találta ki, az első bábfigurát Szabó László iparművész készítette, de ebből a próbaszériából semmi sem maradt. A próbamacin kívül még négyet ismerünk, melyek magassága 10-15 cm között változott.

- TV Maci eredetileg mackó kunyhóban élt volna, ahol tüzet rak, fát vág és szokásai a falusi környezetet mutatott volna be, ám a Televízió vezetése a városi, panellakás-hangulatot preferálta.

- A kedves kismackónk első verziója közel húsz évig volt látható 1963-tól 1981-ig.

- Az első szignálfilm rendezője Kende Márta volt, a forgatás egy lakásban berendezett stúdióban készült, ahol a mackó lakhelyét egy babaház adta.

- Macink mozgását kockázott felvételi technikával valósították meg, ami azt jelenti, hogy a mozdulatokat sorra lefényképezték, majd ezeket a pillanatfelvételeket egymás után rögzítették, így életre keltve a mackót, akinek a mozdulatai ezáltal valósághűvé váltak.

- A maci feje fagolyóból készült, a hasát kitömték, majd filccel borították. A testébe drótvázat építettek, amely lehetővé tette az apró mozdulatokat is.

- Bálint Ágnes a kezdetektől ragaszkodott ahhoz a gondolathoz, hogy a maci egy kis barátot is kapjon. Az első TV Macinak Valérka volt a babája.

-Az alkotók az idők során összesen 28 főcímet kreáltak.

- A jól ismert fagottos főcím dallam egy újrahasznosított szerzemény, ami a Dörmögő Dömötör című rádióműsor dallama volt korábban.

- Az első TV Maci 1963. április 15-én, húsvét hétfőn mutatkozott be. Ezen a napon a rádióújságban ezt olvashatták a nézők: „Ettől a naptól fogva egy kis mackó is hallgatja az esti mesét!”„Szép álmokat, gyerekek!” – ezzel a címmel kezdődött a műsor, amiben először jelent meg a képernyőn az ekkor még fekete-fehér Maci.

- Mackónk hivatalos születésnapja egyébként a karakterét kitaláló, és az Esti Mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét író Bálint Ágnes születésnapján, hivatalosan 1964. október 23-án, van ami későbbi dátum, mint az első televíziós szereplése.

-A TV Maci legfőbb napi rutinja volt a rendszeres fogmosás, amit a kisfilmek is tartalmaznak. Ez a "köpött a maci" szlogen az első kisfilm után terjedt el, de a mai gyerekek is használják, csak ők nem igazán tudják, hogy az első maciról van szó.

-Mackónk 1968-tól már nemcsak fogat mosott, hanem papucsba is bújt.

-1971-ben arról írtak az újságok, hogy a Maci milyen sok levelet kapott a kis rajongóitól, ugyanis szerették volna jobban megismerni a kedves kis bábfigurát. A levelek mellett csomagokat is küldtek a nézők, amiben lakberendezési tárgyak, ruhaanyag, vagy fogkefe lapult.

- A TV Maci hihetetlen népszerűségét az is mutatja, hogy 1980. május 26-án láthattuk, ahogy a világűrbe is eljutott, ugyanis az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan Kubaszov mellett a mackót is útitársául fogadta, sőt saját űrruhát is készítettek neki ez alkalomból. „Itt van velünk a súlytalanságban” – mondta Farkas Bertalan, miközben a maci az űrhajósok körül lebegett. „Beöltözött szkafanderbe, megszokta a súlytalanságot, nagyon jól érzi magát. Ezt annak köszönheti, hogy megfogadta a tanácsokat, amit a Földön az orvos mondott neki” – nyugtatott meg minden kicsit az űrhajós. Azon a napon - nyolc napos űrbéli tartózkodása során - Farkas Bertalan olvasta fel az esti mesét a gyerekeknek, ami nem mindennapi élmény volt számukra. A TV Maci tehát a világűrt is megjárta, azonban nem egyedül szállt szembe a kozmosz veszélyeivel, társa is volt Farkas Bertalan kislánya piros-fehér-zöld ruhás babája "személyében"

-az „Én vagyok a TV Maci” című Bálint Ágnes által írt mesekönyv fotóit Buzási Péter készítette egy váci panel lakás konyhájában. A fotózás körülbelül egy hetet vett igénybe. A díszletet minden este újraépítette, bevilágította, és fotózta.

-A legifjabb TV Maci tervezője, Foky Ottó nevéhez fűződik Misi mókus, Murr-murr a kandúr vagy a Legkisebb Ugrifüles figura is.

- A maci viseletét – a híres, zöld pizsamát és a sárga sálat – a tervező unokája ihlette.

- Foky Ottó először csupán a fejét rajzolta meg, majd heteken keresztül dolgozott a többi testrészen.

- Az 1982-ben készült új maci barátját, Paprika Jancsit a stúdió munkatársai szavazták meg. Mellette sokáig volt versenyben egy kiskacsa és egy baba.

- A macit először minden irányból lerajzolták, majd fából készítették el. Ruháját és papucsát csak ezután varrták-ragasztották össze.

-Anyaga az úgynevezett "marhavér-parafa" volt, amit frottírral vontak be. A parafát marhavérrel itatták át, ami kiváló ragasztó, de tervezője csak csiríznek nevezte.

-Foky Ottó Macijának 4 lábújja és 4 kézújja van. Hogy miért? Szabó Lászlótól idézve: "„Mert Walt Disney óta tudjuk, a báboknál az öt ujj már csokornak látszik, elég négy is.”

- A mackó szemei viaszból készültek, amit a felvételek készítésekor könnyen tudtak alakítani, vagy cserélni, így arckifejezései variálhatóak lettek.

- Az 1982-es verzió már másképpen mosott fogat, mint elődei. Egy évvel a készítése előtt ugyanis a fogorvosok felhívták a figyelmet, hogy a maci nem megfelelő technikát használ, mi több, rossz mozdulatokkal sikálja a fogát, így rosszat tanít a gyerekeknek. (a fogmosás folyamata egyébként nem volt látható az első kisfilmekben, csupán az a mozzanat, ahogy "köpött a maci", és megtörli a száját).

- A TV Maci gyermekkorunk meghatározó személyisége, és bábfigura létére még saját személyi igazolvánnyal is rendelkezik, amit 2000-ben kapott meg. Alkotói az MTV legrégebbi "munkatársaként" emlegetik.

- 1986-ban a Maci hivatalos levelet írt a gyerekeknek, melyben arra kérte őket, hogy rajzban mutassák meg, miként képzelik el őt. A pályázatra 1986. március 1-ig lehetett nevezni és az Utazás ’86 kiállításon hirdettek eredményt.

- A rajzpályázat a szintén 1986-ban megjelenő könyvet hirdette, mely a kedvelt figura készítéséről szólt, 300 ezer példányban jelent meg a Ságvári Nyomda jóvoltából.

- A maci az ún. stop motion technikával mozog, vagyis egy másodperc alatt 24 fényképet látunk egymás után, ami a szem számára már folyamatos filmnek tűnik. A beállítások változtatása okozza a mozdulatok érzetét.

- A szignálból ünnepi változatokat is készítettek az alkotók, láthattunk születésnapi, húsvéti, karácsonyi hangulatú, és egyéb ünnepi változatban is. A húsvéti nyuszik mellett a szignálban a Télapó is megjelent, de láthattuk a  TV Maci karácsonyfáját is, és megismerhettük a barátait is.

- A Maci egy méternyi lépegetését egy napon keresztül filmezik. Amikor például a mese előtt egy percig látható a képernyőn, az 27 méter filmet jelent, amit összesen 1440 kockából vágtak össze.

-1998-ban a korszerűtlensége miatt megszüntették a TV Macit, de az országos tiltakozás miatt néhány hónap múlva visszatért a képernyőre.

- Egy felmérés szerint néhány éve még 99 százalékos volt az ismertsége, Kossuth, Petőfi és Mátyás király mellett a legismertebb „magyar” volt a tévémaci.

-A TV Maci bélyegen is tovább él, ugyanis 2023. június 8-ától a Magyar Posta Mesehősök sorozat alkalmi bélyegként is kiadta a Foky Ottó által készített változatát Paprika Jancsival. A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint készült, melynek három címletén, a blokk keretén, valamint az alkalmi borítékon TV Maci  és Paprika Jancsi figurája egy-egy jellegzetes életképpel szerepel.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2516) elgondolkodtató (161) érdekességek (1255) fejtörő (74) megható (284) megrázó (69) recept (466) viccek (304)

Translate