-

Új pénzt vezetnek be Magyarországon: ilyen címletek jönnek és így fognak kinézni




A két új címletre a gyűjtők ácsingózhatnak leginkább: a nyári olimpiai és paralimpiai játékok kapcsán kibocsátott forintérmék a magyar sport napján, azaz ma kerültek forgalomba.

Már 1980 óta minden egyes olimpia alkalmából új érméket veret a Magyar Nemzeti Bank: az idei, párizsi játékok apropóján a „XXXIII. Nyári Olimpiai és XVII. Nyári Paralimpiai Játékok” elnevezésű érmék készültek el, melyeket 15 ezer forintos ezüst, illetve 3 ezer forintos színesfém kivitelben készítettek.


Természetesen ezeket az érméket maga a jegybank is elsősorban a gyűjtőknek ajánlja, nem a készpénzforgalomba való bevezetésük volt kiadásukkal a célja. A kétféle érme képe azonos, csak névértéke tér el alapanyagának megfelelően.


Így fest a különleges forintcímlet





Az előoldalon négy sportág modern ábrázolása látható: a kalapácsvetés, a kenuzás, az úszás és a para-asztalitenisz, amelyekben a magyar csapatok leginkább éremesélyesek.


A sportágakat megjelenítő absztrakt alakok azonos súlyozással, egyenrangúan ábrázolják az ép és a parasportolókat és a nemeket is egyenlő arányban jelenítik meg, hiszen ez az első olyan világjáték, amelyen ugyanannyi női és férfi sportoló vesz részt.


Az emlékérméket tervező Endrődy Zoltán iparművész mesterjegye a jobb szélen, a kenulapát közelében látható.


A hátoldalon egy stadion absztrakt felülnézeti ábrázolása látható, középmezőben a Magyar Olimpiai Csapat és a Magyar Paralimpiai Csapat logójával. Az emlékérmék elsődleges szerepe az értékközvetítés és a figyelemfelhívás a kiváló sportolói teljesítményekre, a pénzek az egyenlőség, az integráció és az inklúzió jegyében az „egységes csapat – egy ország” hordozzák az MNB sajtóközleménye szerint.


Mindkét emlékérme átmérője 37 mm, szélük recézett. A 15 ezer forintos címletű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 3 000 forintos címletű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült, súlya 23,7 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes kivitelben 5000 darab, a színesfém változatból selyemfényes kivitelben 7000 darab készíthető. Az ezüst érme a mai kibocsátástól számított legfeljebb három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában.

Népszerűek

Címkék

aktuális (2757) elgondolkodtató (163) érdekességek (1260) fejtörő (74) megható (287) megrázó (69) recept (469) viccek (354)

Translate