Két közös gyönyörű gyermeke született G.w.M. és Nagy Melanie házasságából, kislányuk már hét éves, kisfiuk pedig négy, akiket édesanyjuk elválásuk óta egyedül nevel - írja meg a Bors.
A szülők mindent megadnak a két gyereknek, kezdve ott, hogy nemzetközi óvodába kezdhették az életüket, főleg azért, mert szeretnék, ha a világra nyitott és elfogadó felnőtt válna belőlük.
Nem mindig elég, amit G.w.M megtesz
Szakításuk nagyon nagy port kavart, de az nem volt kérdés, hogy mindketten azt szeretnék, hogy a gyermekek mind lelkileg mind fizikailag egészségesek legyenek. Ez jól is alakul, hiszen kiegyensúlyozott életük van, mindkét szülő kiveszi a részét a nevelésben, de G.w.M. munkájából adódóan nyilván nem tud annyi időt a gyermekekkel tölteni, mint édesanyjuk. Még így is mindig minden tőle telhetőt megtesz, de sajnos, ez sokszor nem elég.
Apu nincs a képen
Melanie péntek reggel egy olyan videót osztott meg követőivel az Instagram-oldalán, amin két aranyos gyermeke látható, és a feliratból kiderül, hogy végre vége az első osztálynak. A videóról csak egy ember hiányzik, méghozzá az édesapa, G.w.M. Az sajnos nem derül ki, hogy ott volt-e valahol a kamera mögött, de sokszor a hajnalig tartó koncertezések miatt lehet, hogy túl korai volt neki ez az időpont.