Kulcsár Edina gyakorlatilag nem tud úgy megtenni egy lépést, hogy bele ne állnának a Reddit mindig kritikus felhasználói. Most sem történt ez másképp: a modell és édesanya 24 órán át elérhető Instagram-történetében osztotta meg követőivel, hogy nagyobbik lánya, Nina szerda este belázasodott, ezért a biztonság kedvéért nem engedte óvodába.
Azonban azt is elárulta, hogy helyette „egy kicsit átjött Mamázni". Ettől pedig falnak mentek a kommentelők és szórták is Edinára a kritikaáradatot:
„Biztos fontosabb dolga van, mint a beteg gyerekére vigyázni 😅" — írta egyikük.
„A pici lányra is folyamatosan más vigyáz. Ő konkrétan semmit, de semmit nem csinál a gyerekekkel, mindig a férje nyomában van" — kontrázott rá egy másik.
„Elkezdődött a Magyarország Szépe, legalábbis mostanában onnan tesz fel képeket. Inkább legyen a mamával, minthogy mennie kelljen a Balatonra meg ide-oda, ahol pihenni se tud" — világította meg egy harmadik hozzászóló.
„Az én anyámhoz is szokott menni az unoka, amikor beteg és anyám is szokta látogatni az unokáját, amikor nem megy oviba, mert valamit összeszedett. Amikor én gyerek voltam, szintén jött mama hozzánk. Nem azért, mert a mamám vagy anyám rá van kényszerítve arra, hogy beteg gyerekkel legyen, hanem mert imádnak unokázni" — helyeselt egy negyedik felhasználó.