Újabb tragikus részletek derültek ki Till Tamás esetével kapcsolatban. A kisfiú szülei 24 éve reménykedtek abban, hogy gyermekük élve kerül elő, azonban egyre biztosabbá válik, hogy ez már nem fog megtörténni. Ugyan még tart a nyomozás, hogy pontosan mi történt a 11 éves kisfiúval, ám a bajai tanya melléképületében megtalált holttest pontosan ugyanolyan ruhákban volt, mint amilyenekben Till Tamás eltűnt. A végső bizonyosságot egy DNS teszt fogja meghozni.
Az épületben talált holttest pontosan ugyanolyan ruhákban volt, mint amilyenekben Till Tamás eltűnt
A tragikus esetet egy hosszú Facebook-posztban foglalta össze a Budapesti Rendőrfőkapitányság
A végső bizonyosságot egy DNS teszt fogja meghozni
Mint a Blikk is megírta, egy 11 éves gyerek csontvázát találták meg Baján. Az ügy azért is lehet kiemelkedően fontos, mert 24 éve az akkor mindössze 11 éves Till Tamás éppen ezen a területen tűnt el nyom nélkül. Mint ismert, a kisfiú otthonról biciklivel indult el a közeli vadasparkba, ám oda már nem érkezett meg. Eltűnése a mai napig megoldatlan rejtély volt, amiben a rendőrség több mind két évtizedig nem tudott áttörést elérni. Most azonban az ő csontvázát találhatták meg egy bajai tanyán.
A Budapesti Rendőrfőkapitányság egy hosszú Facebook-posztban foglalta össze a tragikus esetet, aminek most végre pont kerülhet a végére.
"A hivatalos értesítés tehát megtörtént. A szülők 24 éven keresztül minden ünnepen ajándékot tettek a kisfiú szobájába, aki alig több mint fél kilométerre tőlük egy sekély sírhantban pihent. Annak a tanyának az épületében, ahol Józsi bácsi lakott, aki pár éve önkezűleg vetett véget az életének" - olvasható a rendőrség Facebook bejegyzésében, amit a következőképp folytatnak:
"Till Tamás 1989. július 19-én született, most lenne 35 éves, ha élne.
"Törékeny, de önálló gyerek volt, akit azzal engedtek el az eltűnése napján, hogy elmehet a közeli vadasparkba, de 13 órára haza kell érnie. Amikor nem ért haza, bejelentették a bajai rendőrségen. Körözni kezdték, bejárták az általa feltételezetten bejárt útvonalat, és keresték a barátoknál, ismerősöknél is" – mondta Petőfi Attila. A vezérőrnagy elmondta: akkor, május 28-án repülőnap, gyereknap volt Baján, sok idegen fordult meg a városban.
Tamás bicikliét annak a tanyának a közvetlen közelében találtál meg, ahol a holtteste is pihent. A rendőrök idén június 11-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségről azt tudták meg, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója részt vett 2000-ben egy gyerekholttest elásásában, de ez akkor még egy ellenőrizetlen információ volt. Ekkor a bajai rendőrkapitányság és más rendőri szervek újra nyomozni kezdtek" - írják.
A bajai gyermekotthon volt lakójához vezetett a nyom
"A bajai gyerekotthon egykori lakói közül kellett a forrást megtalálni. Az egyik lakó, K. Péter személyére szűkítették a keresést, de a férfi 2011-ben öngyilkos lett. Ezért a környezetében kezdtek információkat gyűjteni, és az egykor a környezetében élők erősítették meg, hogy ő vehetett részt a gyermek elásásában.
Egy János nevű egykori otthonlakó tett értékelhető vallomást: Péter és közte négy év korkülönbség volt. Mindketten szakmát tanultak az otthonban (kőműves, festő), és a környékbeli vállalkozók segítségével vállaltak munkát.
A két fiú egy vállalkozónál, V. Józsefnél, egy akkor 60 éves esztergályosnál dolgozhatott, akit ők csak Józsi bácsinak hívták. V. József családos, kétgyerekes ember volt, aki vett egy egy hektáros tanyát az Ipartelep út környékén. Ezen egy 800 négyzetméteres csarnok és egy kétszintes családi ház is állt, ahová „Józsi bácsi” át akarta költöztetni a vállalkozását. A két fiatalt napi 500 forintért foglalkoztatta.
Egy alkalommal V. József a strandon kereste fel a két fiatalt, akiknek azt mondta: dupla pénzért azonnal kellene menni dolgozni. János nemet mondott, Péter viszont elment a vállalkozóval, és közösen keverték a betont a kis helyiségbe, noha a családfő általában nem vett részt az építési munkákban. Amikor Péter tolta a talicskát a betonnal, annak kereke egyszer megbicsaklott egy bűzt árasztó fóliában, amelyből egy gyerekholttest került elő. Először értetlenkedett a vállalkozó, majd pénzt ígért, aztán megfenyegette Pétert, hogy hallgasson, mert különben neki és a szintén a gyerekotthonban élő testvérének is bántódása esik" - derül ki a bejegyzésből.
Még tart a nyomozás
A BRFK tájékoztatásából kiderül, hogy egyelőre még a nyomozást tárgyát képezi, hogy pontosan mi történhetett a kisfiúval. Egy biztos, a megtalált holttest azokban a ruhákban volt, mint amiben Till Tamás 24 éve eltűnt.
"Az, hogy pontosan mi történt Till Tamással, még a nyomozás tárgyát képezi. A holttest azokban a ruhákban volt, amiben 24 éve eltűnt. De a végső bizonyosságot a DNS vizsgálat hozza meg" - olvasható a posztban.