A 42 esztendős Katalin hercegné tavaly karácsony óta nem vett részt nyilvános programokon, januárban pedig hasüregi műtéten esett át.
Számos találgatás látott napvilágot az állapotáról, amikor végül március végén közzétett személyes videóüzenetében elmondta: megelőző jellegű kemoterápiás kezelésben részesül, mivel a műtétje utáni tesztek daganatos elváltozást mutattak ki.
Ugyanebben a hónapban házon kívül kapták lencsevégre a hercegnét, majd III. Károly születésnapi ünnepségén jelent meg először nyilvánosan.
A windsori kastélyban férjével, Vilmos herceggel egy kitüntetési ceremónián vettek részt, amelyen egy 16 éves fotós, Liz Hutton készítette a képeket. A fiatal, tehetséges maga is rákkal küzd, így még nagyobb jelentősége volt a találkozásnak Katalinnal. A ceremónia után személyesen is beszélgethettek, amiről a királyi pár az Instagram-posztjában adott hírt követőinek.