Lola Simpson tolószékében ült, és az ablakon keresztül gyönyörködött a kis kertben a Big Hearts Idősek Otthonában. Újabb év telt el, de Lola életében semmi jelentős változás nem történt. A lánya, Natalie, és a veje, Roger, nem vették fel a telefonját, és abban az évben sem törődtek vele.
Pontosan hat évvel korábban, amikor Lola betöltötte a 80-at, egészségi állapota romlani kezdett. Segítségre szorult még a legegyszerűbb dolgokban is, alig tudott egyedül boldogulni. Lola mindig is élénk és vidám asszony volt, de az idő múlásával még ő sem tudta felvenni a harcot.
Amikor Natalie rájött, hogy beteg édesanyjáról gondoskodnia kellene, egyszerűen kirakta őt, és egy idősek otthonába küldte, majd a férjével együtt beköltözött Lola házába. Akkor még lelkesen ígérgette Lolának, hogy gyakran meg fogja látogatni – de évről évre csak telt az idő, Lola pedig hiába várt: sem Natalie, sem Roger nem jelent meg.
Egy nap Lola különösen szomorú volt. Volt nála egy kis családi album, amit magával hozott, amikor beköltözött az otthonba. Ahogy a képeket nézegette – rajtuk ő és Natalie –, a könnyei csak folytak, megállíthatatlanul.
Egy fiatal ápolónő, Mary, észrevette, hogy Lola sír, és megsajdult a szíve a magányos asszony láttán.
– Mrs. Simpson – szólította meg óvatosan. – Segíthetek valamiben? Minden rendben?
Lola megrázta a fejét, és letörölte a könnyeit. – Mit is mondhatnék neked, drágám? Idén sem látogatott meg a lányom. Hat éve várok rá. Minden évben azt kérdezem magamtól, vajon hiába várok-e. Egyáltalán el fog még valaha jönni?
Mary felsóhajtott, nem tudta, hogyan vigasztalhatná meg az idős asszonyt. Már az első munkanapján hallotta a nő történetét a többi ápolótól. Tudta, hogy Lola lánya és veje kitették őt a saját házából, és azóta soha nem látogatták meg. Elhatározta, hogy megpróbálja egy kicsit jobb kedvre deríteni.
Erőltetett mosollyal így szólt: – Tudja, Mrs. Simpson, azt mondják, a türelem rózsát terem. Biztos vagyok benne, hogy egyszer megváltozik az élete, és rengeteg szeretet fogja körülvenni. Ráadásul a sírás nem illik egy ilyen csinos hölgyhöz, mint maga. Gyerünk, szeretnék egy mosolyt látni azon a gyönyörű arcon!
Lola elpirult. – Ó, te igazán tudod, hogyan kell kedvesnek lenni. Ne haragudj, hogy a bajaimmal zavartalak. De tudod mit? Máris egy kicsit jobban érzem magam. Köszönöm, hogy meghallgattál…
– Ne aggódjon, Mrs. Simpson. Itt vagyok, ha valakire szüksége van, akinek elmondhatja, ami bántja. Cserébe talán majd kérek szépségtippeket is, elvégre elképesztően szép a bőre! – viccelődött Mary, mire Lola felnevetett.
– Azt hiszem, egy ilyen öreg léleknek már nem való az ilyen bók… – mondta Lola nevetve, aztán tovább beszélgettek, elfeledve minden bánatot és szomorúságot.
Aznap este, amikor Mary hazaért, nem tudta kiverni a fejéből Lolát. Szörnyen érezte magát miatta, és egy ötlet kezdett körvonalazódni benne, hogy miként segíthetne neki. De ahhoz, hogy megvalósítsa, előbb beszélnie kellett a férjével.
– Josh – kezdte Mary vacsora közben –, tudom, hogy sok a gondunk: kicsi a házunk, három gyerekünkről kell gondoskodnunk… de van egy asszony az idősek otthonában, ahol dolgozom, és ő nagyon magányos. Arra gondoltam, nem tudnánk-e befogadni őt.
Josh letette a villáját, és összehúzta a száját. – Nem lehet, drágám – válaszolta határozottan. – Már most is alig tudjuk kifizetni a számlákat. Ez túl nagy terhet róna ránk.
Nem lehet keserűséget vetni, és közben a szeretet gyümölcsét várni.
– De szívem, a családja kidobta őt. Nincs senkije, aki gondoskodna róla. Persze, az ápolók ott vannak, de ő egy családra vágyik. Nem akarlak nyomás alá helyezni, csak…
– Mit mondtál? Kidobták?
Mary bólintott. – A veje és a lánya azóta sem látogatták meg. Még mindig reméli, hogy egyszer eljönnek hozzá. Már hat éve vár… de kétlem, hogy valaha is megjelennek.
Ekkor Josh megbánta, hogy elutasította Mary kérését. Eszébe jutott, hogy az édesanyja is egyedül töltötte utolsó napjait, mert ő túlságosan elfoglalt volt a munkával és ritkán látogatta meg. Josh nem bírta elviselni a gondolatot, hogy valaki más is ilyen szomorúságban és elhagyatottságban élje le az utolsó éveit, ezért végül beleegyezett.
– Rendben van – sóhajtotta. – Valahogy majd csak megoldjuk…
Miután az adminisztrációs ügyeket elintézték, és Lola beköltözött Maryékhez, úgy érezte, mintha új esélyt kapott volna az élettől. Imádta Mary gyerekeit, akik „nagyinak” szólították, és Josh, valamint Mary is szeretettel és tisztelettel bánt vele.
Lola több hónapon át lakott Josh és Mary otthonában, és teljesen elfeledkezett korábbi bánatairól. Végre boldog volt, és Mary is örült, hogy ilyen állapotban láthatja őt.
Egy reggel Lola levelet kapott, és azonnal felismerte a feladó címét.
– Olyan boldognak tűnik, Mrs. Simpson. Ki küldte a levelet? – kérdezte Mary, miközben látta, hogy Lola mosolyogva simítja végig a borítékot.
– Ó, ez egy különleges valakitől jött, drágám. Csak egy pillanat… – felelte izgatottan Lola.Lola kinyitotta a levelet, hogy elolvassa, és a könnyei nem akartak elállni. A levél arról értesítette, hogy 2,3 millió dollárt örökölt – méghozzá nem mástól, mint idősebb féltestvérétől, Morgantől, aki Lola ügyvédjén keresztül szerezte meg Mary címét.
A helyzet az volt, hogy Morgan annak idején megígérte az édesanyjuknak, hogy mindig gondoskodni fog húgáról, Loláról. Sajnos hosszú időn át ágyhoz volt kötve, és amikor az orvosa közölte vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra, úgy döntött, minden vagyonát Lolára hagyja, mivel saját családja soha nem volt.
Nem sokkal később Natalie és Roger fülébe jutott, hogy Lola milliomos lett, miután az ügyvéd felkereste Lola otthonát egy hivatalos ügy miatt – de ott megtudta, hogy az idős asszony még mindig idősek otthonában él. A pár úgy döntött, visszaveszik Lolát, de amikor elmentek az otthonba, hogy elhozzák, megtudták, hogy Lola már hónapokkal korábban elköltözött onnan.
– De hová ment? – kérdezte Natalie zavartan a recepcióstól.
A recepciós egy cetlit csúsztatott felé, és így szólt: – Oda került, ahová való. Azért adom meg ezt a címet, hogy megtudja: az édesanyjának nincs szüksége magára ahhoz, hogy boldog legyen!
Amikor Natalie és Roger megérkeztek Mary házához, úgy tettek, mintha kedves, gondoskodó rokonok lennének. De Lola nem dőlt be nekik – egyszerűen becsapta az ajtót az orruk előtt.
– Sajnálom, de nem ismerem magukat – mondta nekik hűvösen. – A lányom és a vejem nem engednek be idegeneket a házba, úgyhogy kérem, menjenek el…
Végül Natalie és Roger azt kapták, amit megérdemeltek – ahogy Lola is. Mary által igazi kincset kapott: egy szerető családot. Hálája jeléül Lola úgy döntött, hogy halála után vagyonát Mary családjára hagyja.
Időközben Lola beperelte Natalie-t és Rogert, visszakövetelve jogát a saját házához. Bár a per hosszadalmas volt, végül Lola nyert.
Ma már Lola nem tudja, hol vannak Natalie és Roger – és nem is érdekli. Amikor Morgan örökre elment, Mary és Josh intézték a temetést. Lola egészsége sokat javult, és boldog a családdal, amelyet Maryben, Joshban és a gyermekeikben talált meg.
