A reggeli fény puhán szűrődött át az ólomüveges ablakokon, szivárványos ragyogással borítva be fehér ruhámat. Nem tudtam abbahagyni a mosolygást, miközben a tükörben néztem magam. Eljött a nap… az én esküvőm napja.
– Csodálatosan ragyogsz, Esther – lelkendezett Lia, a legjobb barátnőm és koszorúslányom, miközben megigazította a fátylamat.
Boldogan mosolyogtam rá, a szívem izgatottan dobogott. – El sem hiszem, hogy végre itt van ez a nap. Férjhez megyek!
Amikor Lia segített beülnöm a kerekesszékbe, egy pillanatra elfogott a régi feszengés. Születésemtől fogva lábhibával éltem, mindig a székre szorulva. De ma… ma nem hagytam, hogy ez elvegye a kedvem.
– Kevin pont úgy szeret, ahogy vagy – szorította meg a kezem Lia. – Ti ketten egymásnak vagytok teremtve.
Bólintottam, gondolatban a vőlegényemre, aki már az oltárnál várt. Hat hónapja találkoztunk egy támogató csoportban. Kevin is fogyatékkal élt, akárcsak én, és a kapcsolatunk azonnali, mély és különleges volt.
Életemben először éreztem igazán, hogy valaki lát és megért engem.
– Emlékszel, mikor gyerekek voltunk? – mélázott Lia, miközben kisimított egy rakoncátlan tincset. – Mindig azt mondtad, sosem fogsz férjhez menni.
Felnevettem, ahogy eszembe jutott makacs, fiatalabb énem. – Úgy látszik, csak a megfelelő emberre kellett várnom.
Kopogtatás zavarta meg a pillanatot. – Esther? Eljött az idő, kicsim – szólt anyám az ajtón túlról.
Mély levegőt vettem, kisimítottam a ruhám. – Ez az. Menjünk, férjhez megyek!
A templomajtók kitárultak, és minden tekintet rám szegeződött. Ahogy apám, Matthews tolta előre a kerekesszékemet a padsorok között, egy hullámnyi önbizalom áradt szét bennem.
Kevin mosolya, amint felém nézett, az égig emelt.
Az oltárhoz érve apám lehajolt, és megcsókolta az arcomat. – Gyönyörű vagy, hercegnő – suttogta. – Sajnálom, hogy nem mindig voltam melletted.
Megszorítottam a kezét. – Most itt vagy, apa. Ez számít.
A szertartás elkezdődött. Körbepillantottam, apám arcát keresve a padsorban. Pár perce még ott ült… most viszont sehol sem láttam. Összeráncoltam a homlokom. Hová tűnt?
– Szeretteim – kezdte a pap –, azért gyűltünk ma itt össze…
Elhessegettem a gondolatot, és Kevin barna szemeire összpontosítottam. Ez a mi pillanatunk volt, semmi sem ronthatja el.
– Kevin, akarod-e Esthert törvényes feleségednek?
Kevin megszorította a kezem. – Ige—
A templomajtók hirtelen hatalmas dörrenéssel kivágódtak. – ÁLLJATOK MEG!
Apám viharzott be, arca torzult a dühtől. – EZ AZ ESKÜVŐ EL VAN TÖRÖLVE! Fogalmad sincs, ki ez a férfi valójában!
Felhördülések és suttogások futottak végig a tömegen. Éreztem, ahogy elsápadok, miközben apám hozzánk ért, és vádlón Kevinre mutatott.
– Apa, mit művelsz?! – suttogtam kétségbeesetten. – Megőrültél?
Kevin szorította a kezem. – Mr. Matthews, biztos valami félreértés történt…
– KUSS! – üvöltötte apa, majd rám fordult vad tekintettel. – Esther, hallgass rám! Ez az ember csaló. Hazudott neked az első perctől fogva!
Megráztam a fejem. – Ez képtelenség. Kevin szeret engem!
– A pénzedet akarja! – vágta rá apa. – Már megtette másokkal is. Ez az egész csak egy színjáték volt! A csoport, a románc… ő egy szélhámos!
Kevin arca elsápadt. – Esther, kicsim, ne hallgass rá! Tudod, hogy szerelmesek vagyunk!
– Apa, nem vádolhatsz meg csak úgy valakit! Hol a bizonyítékod? – remegtem.
Apám szeme megvillant. – Ó, megvan a bizonyítékom.
Csettintett, és egy pincér hozott be egy kerámia csészét. – Forró víz van benne. Ráöntöm a lábaidra, te hazug gazember! – ordította Kevin felé fordulva.
Mielőtt bárki közbeléphetett volna, apám a férfira löttyintette a tartalmat.
Kevin felkiáltott… majd felugrott a kerekesszékből.
Halálos csend ereszkedett a templomra. Döbbenten meredtem rá, ahogy KÉT TÖKÉLETES, EGÉSZSÉGES LÁBON állt előttem.
Apám nevetése törte meg a csendet. – Csak hideg víz volt! Most már látod, Esther? Az egész fogyatékosságot csak megjátszotta!
Könnyek szúrták a szemem, ahogy rám szakadt az árulás súlya. – Kevin… hogy tehetted ezt velem?
Kevin szemei rémülten cikáztak ide-oda. – Esther, kérlek, meg tudom magyarázni—
– Mit akarsz megmagyarázni? Hogy hazudtál nekem? Hogy kihasználtál?
– Nem erről volt szó! Az érzéseim irántad valódiak!
– Hagyd abba, Kevin. Egy szót sem akarok többé hallani tőled.
Mintha csak jelet kaptak volna, rendőrök özönlöttek be a templomba. – Johnson, le van tartóztatva csalás és súlyos rablás vádjával.
– Johnson? – suttogtam döbbenten. Minden, amit a férfiról hittem… hazugság volt. Még a neve is.
Némán, dermedten néztem végig, ahogy bilincsben kivezetik a templomból, miközben a szívem darabokra hullott. Az utolsó kép, ami megmaradt róla, a bűnöző tekintete volt, melyben kétségbeesés és megbánás csillogott.
Órákkal később a szobámban ültem, magamba roskadva, egy összetört világ romjai között. A kétségbeesés súlya szinte megfojtott, kegyetlen emlékeztetője annak a jövőnek, amit elveszítettem. Halkan kopogtattak.
– Esther? – Anyám hangja volt. – Apád szeretne beszélni veled. Bejöhet?
Nehéz sóhaj szakadt fel belőlem, végigsimítottam a könnyáztatta arcomon. – Jöjjön.
Apa belépett. Haragját már felváltotta a kimerült szomorúság. Leült az ágyam szélére, kezét őszülő hajába túrta.
– Sajnálom, kicsim. Tudom, hogy nem így képzelted el az esküvődet.
Nem tudtam ránézni. – Honnan tudtad? Miért nem mondtad el előbb, amikor még az oltárhoz kísértél?
Apa nagyot sóhajtott. – Reggel láttam őt a kertben sétálni. Nem hagyott nyugodni a dolog. Aztán eszembe jutott, hogy pénzt kért tőlem a nászutatok lefoglalására, de amikor utánanéztem, kiderült, hogy semmit sem intézett. Akkor kezdett gyanússá válni. Azonnal felbéreltem egy magánnyomozót. Fél nap alatt fény derült az egészre. Kevin ezt már más nőkkel is eljátszotta, Esther. Sebezhető, vagyonos nőkkel, hozzád hasonlókkal. Én csak azt akartam, hogy mindenki előtt bebizonyosodjon, milyen farkas is ő valójában.
A könnyek, amiket eddig visszatartottam, végre kibuggyantak. – Micsoda ostoba voltam…
– Nem, kicsim – ölelt át apa szorosan. – Ez a mi hibánk… anyádé és az enyém. Annyira a vagyon felépítésére koncentráltunk, hogy elfelejtettük, mi az igazán fontos. Te.
Apám vállába fúrtam az arcom, zokogva. – Annyira magányos voltam, apa. Ő különlegesnek érzett velem. Úgy éreztem, megért engem.
– Tudom, hercegnőm. És mérhetetlenül sajnálom. Meg tudsz nekünk bocsátani?
Eltávolodtam tőle, letörölve könnyeimet. – Idő kell majd hozzá. De… örülök, hogy most itt vagy.
Apa megszorította a kezem. – Sok bepótolnivalónk van. Mit szólnál, ha kezdenénk egy kis fagyival? Csak úgy, mint régen.
Egy halk, reszketeg nevetés tört fel belőlem. – Ez tökéletesen hangzik.
Hetek teltek el, és lassan elkezdtem gyógyulni. Egy délután begördültem a műtermembe, elszántan, hogy a fájdalmamat az alkotásba öntöm.
Ahogy a palettámon színeket kevertem, megcsörrent a telefonom. Lia írt:
„Hogy bírod? Átmenjek hozzád? 🥺”
Elmosolyodtam, meghatott a törődése. „Megvagyok. A festés segít! 😉🎨”
„Rendben! Szeretlek, barátnőm! Légy erős! 💗”
Letettem a telefont, majd vörös festékbe mártottam az ecsetet. A vásznon lassan kirajzolódott egy főnix alakja, amely a hamvaiból emelkedett fel újra.
Az ajtó nyikorgott, majd anyám benyúlt, és bekukucskált. – Esther? Apád és én azon gondolkodtunk, hogy ma este rendeljünk valamit. Van valami kívánságod?
Megfordultam, meglepődve a kedves gesztuson. – Tulajdonképpen… mi lenne, ha inkább együtt főznénk? Mint régen, amikor kicsi voltam?
Anyám arca felragyogott. – Nagyon örülnék neki, kicsim.
Amikor kilépett, visszafordultam a festményemhez, ajkamon keserédes mosoly jelent meg. A szívem még mindig fájt, a bizalmam megingott. De évek óta először nem éreztem magam egyedül.
Később este, amikor a konyhában gyűltünk össze, a fokhagyma és a hagyma illata lengte be a teret. Apa aprította a zöldségeket, anyám pedig egy fazékban kavargatott valamit a tűzhelyen. Én a pultnál ültem, és házi kenyértésztát gyúrtam.
– Emlékszel, amikor minden vasárnap ezt csináltuk? – kérdezte anyám, nosztalgikus mosollyal az arcán.
Bólintottam, és egy kis nosztalgia szúrt belém. – Mielőtt beindult volna az üzlet, és minden olyan… elfoglalt lett.
Apa letette a kést, és felém fordult. – Esther, szeretném, ha tudnád… anyád és én elkötelezettek vagyunk, hogy jobban legyünk. Hogy tényleg ott legyünk melletted.
– Annyi mindent elszalasztottunk – tette hozzá anyám, szeme csillogott a könnyektől. – De ha hagyod, szeretnénk bepótolni az elvesztegetett időt.
A torkomban gombóc keletkezett. – Én is szeretném – suttogtam.
Ahogy folytattuk a főzést, megosztva történeteket és nevetve, rájöttem valami fontosra: a szeretet, amit kerestem, a kapcsolat, amire vágytam, mindig itt volt. Csak nyitott szemmel kellett látnom.
Törött szívvel és egy elmaradt esküvővel még mindig gyógyulok az eset után. Bár még nem teljesen épültem fel, hálás vagyok, hogy apa megmentett életem legnagyobb hibájától: hogy egy olyan férfihoz mentem volna férjhez, aki csak a pénzemet szerette… és nem engem.
